Vágólapra másolva!
Strasbourghoz fordulnak az azeri baltás gyilkos örmény áldozatának képviselői. Azt akarják, hogy a bíróság marasztalja el Magyarországot és Azerbajdzsánt.
Vágólapra másolva!

Egyéni panasszal fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához a Ramil Safarov azeri katonatiszt által 2004-ben Budapesten meggyilkolt örmény hadnagy, Gurgen Markarján és Safarov másik kiszemelt áldozata, Hajk Makucsján jogi képviselői - közölte pénteken az örmény igazságügyi minisztérium.

Az Európa Tanács strasbourgi bíróságához benyújtott panasz Magyarország és Azerbajdzsán ellen irányul. Annak megállapítását kéri, hogy Safarov Magyarország általi átadása Azerbajdzsánnak, valamint ottani kegyelemben részesítése és hősként való ünneplése az Emberi Jogok Európai Konvenciójában foglalt alapvető jogokat sértett: az élethez való jogot és a diszkrimináció tilalmát kifejtő 2-es, illetve 14-es cikkét - magyarázta Ruben Melikján miniszterhelyettes.

Magyarország tavaly augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Safarovot, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek és előléptették. Válaszul Örményország felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, a magyar külügyminisztérium pedig jegyzékben tiltakozott Azerbajdzsán eljárása ellen.

A baltás gyilkos elengedésének ügyéről írt cikkeinket itt találja.