Európai Bizottság: El kell fogadni a Basescuról szóló döntést

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság szerint minden politikai tényezőnek el kell fogadnia a román alkotmánybíróság döntését, és tiszteletben kell tartania azt a jogi eljárást, amelynek alapján Traian Basescu államfő visszatér hivatalába.
Vágólapra másolva!

"Az Európai Bizottság azt várja a román hatóságoktól, hogy tartsák magukat a jogállamisághoz és az alkotmánybíróság döntéseihez" - közölte kedden este a brüsszeli testület, amely egyúttal felszólította az összes politikai szereplőt, hogy tegyenek eleget a döntésnek.

Brüsszel a román alkotmánybíróság döntésére reagált, amely szerint visszatérhet hivatalába Traian Basescu román államfő. A köztárasági elnök az után állhat munkába, hogy az alkotmánybírósági határozatot felolvassák a parlamentben. Az Európai Bizottság kedden azt is közölte, hogy az összes politikai erőnek dolgoznia kell azon, hogy Románia érdekében leküzdjék a megosztottságot.

A közlemény megfogalmazása szerint a jogállamiság tiszteletben tartása és az igazságszolgáltatás függetlensége lényegi feltétel a politikai stabilitás és a gazdasági bizalom romániai helyreállításához. Brüsszel jelezte, továbbra is szoros figyelemmel kíséri a romániai helyzetet, és megállapításait az év vége előtt jelentésben fogja összegezni.

Presztízscsata

Traian Basescu államfő és a tavasszal hatalomra került Victor Ponta kormánya között az első perctől politikai és presztízscsata zajlik, amelyben a kormányzó pártok többek között alkotmánysértéssel, illetve a kormány jogköreinek bitorlásával vádolták az elnököt. Parlamenti többségükkel élve július elején fel is függesztették a posztjáról.

Az államfő sorsáról népszavazásnak kellett volna döntenie, ám a július végi referendumon a részvétel nem érte el az ötvenszázalékos érvényességi küszöböt. Mivel a legalacsonyabb részvételi arányok a magyarlakta megyékben voltak, a román kormánypárti politikusok össztüzet zúdítottak a magyarokra. A kormánypártiak azt mondták, a kisebbség miatt nem sikerült a Traian Basescu államfő megbuktatását célzó kísérlet.