Tárgyalás közben lőttek agyon egy ügyészt Bajorországban

Vágólapra másolva!
Agyonlőtte az ügyészt a vádlott egy bírósági tárgyaláson Németországban. A férfi először a bírót vette célba, ő nem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Agyonlőttek egy ügyészt egy bíróságon Bajorországban. A 54 éves vádlott szemtanúk szerint először a bíróra lőtt, majd lelőtte az ügyészt a dachaui közigazgatási bíróságon - számol be az esetről a brit BBC.

Az ügyészt három lövés érte, egy a karján, egy a gyomrán, a harmadik pedig a vállán. Kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. A lövöldözőt a földre teperték, majd őrizetbe vették. A férfit azzal vádolták eredetileg, hogy nem fizetett meg több tízezer eurónyi járulékot, amiért öt év börtönt kaphatott volna.

Meg nem erősített jelentések szerint az áldozat egy 31 éves müncheni férfi, aki egy éve dolgozott az ügyészségen. A német bíróságok biztonságát nemrég erősítették meg, mert korábban többször is érte támadás a bírókat és az ügyészeket. A német sajtó szerint az történhetett, hogy nem elég alaposan vizsgálták át a bíróságra érkező vádlottat.