Fennállásának legnagyobb razziáját hajtotta végre az FBI

Vágólapra másolva!
Több mint száz maffiatagot tartóztatott le az FBI New Yorkban csütörtök hajnalban. Ez a Szövetségi Nyomozó Iroda legnagyobb maffiafogása. Az őrizetbe vett bandatagok között vannak, akiket gyilkossággal, vannak, akiket zsarolással, másokat erőszakos cselekményekkel gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

Összevont akció során 127 gengsztert vett őrizetbe az FBI csütörtök hajnalban New Yorkban, New Jersey-ben és Rhode Islanden és New Englandben. Öt maffiacsaládot és az embereiket tartóztatták le, köztük olyanokat is, akiket a 80-as, 90-es évekre visszanyúló gyilkosságokkal gyanúsítanak. Az akcióban nyolcszáz szövetségi nyomozó és rendőr vett részt, és a jelentéktelen bűnözőktől a maffiavezérekig szinte mindenkit letartóztattak. Egy embert Olaszországban fogtak el. A bandatagok bűncselekmények széles skáláját hajtották végre, zsarolás, panamázás, uzsorakölcsönök, hazárdjáték is a számlájukra írható, de ők uralták az építőipar egy részét is a tengerparton.

A letartóztatások alapjául több tucat vádirat szolgált, amelyek még a szövetségi bíróságokon készültek. Összességében elmondható, hogy ez a legnagyobb szabású maffiafogás, amelyet az FBI a szervezett bűnözés ellen végrehajtott. A rajtaütésben az FBI ügynökei mellett New York-i rendőrök és szövetségi marsallok vettek részt.

"Elkötelezettek vagyunk abban, hogy megsemmisítsük és bíróság elé állítsuk ezeket a bűnbandákat" - jelentette ki Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter. Több évtized alatt elkövetett bűncselekményekről van szó - tette hozzá sajtóértekezletén.

A hatóságok közlése szerint a letartóztatottak között vannak a Gambino, a Genovese, Lucchese, Bonanno, Colombo és DeCavalcante családok tagjai is.

Forrás: AFP
Újságíró nézi a letartóztatott maffiatagok tablóját - kattintson a képre a nagyobb változatért!

Az FBI New York-i részlegének vezetője azt mondta, a nyomozást informátorok és tanúk segítették. Az informátorok, korábbi bandatagok többórányi beszélgetést rögzítettek, amelyen a maffiafőnökökkel beszéltek. Az amerikai maffiacsaládok hatalma radikálisan csökkent az elmúlt tíz évben, mivel több korábbi bandatag és informátor vallomást tett a bíróságokon. Salvatore Vitale, a maffia egyik korábbi tagja például legalább tizenegy gyilkosságról adott információt a nyomozóknak, és ez segített lebuktatni a New York-i térség egyik meghatározó bandáját, a Bonanno családot.