Ütötték-verték Károly herceg kocsiját Londonban

erőszakos diáktüntetés Londonban az egyetemi tandíjak emelése ellen, megtámadták a Károly herceget szállító autót
Vágólapra másolva!
Üvegekkel, festékpatronokkal és petárdákkal dobálták meg a hercegi pár kocsiját Londonban az egyetemi tandíjemelés ellen tüntetők. Károly és felesége, Kamilla nem sérült meg. A brit miniszterelnök sokkolónak nevezte az esetet.
Vágólapra másolva!

Súlyos zavargásba torkollt a tandíjemelés elleni tüntetés csütörtök este Londonban. A több ezres tömeg először a Parlament előtt tüntetett, ahol összecsaptak a lovas rendőrökkel, majd több tüntető átvonult a londoni West End bevásárlónegyedébe, és a Regent Streeten, valamint az Oxford Streeten több üzletet is feldúltak, kirakatokat törtek be.

Rátámadtak Károly herceg kocsijára

A tüntetők a Regent Streeten rátámadtak Károly walesi herceg és felesége, Kamilla arra elhaladó autójára. A tüntetőknek sikerült a hercegi kocsit elválasztaniuk az azt kísérő rendőrautóktól. Az autót üvegekkel, festékpatronnal és petárdákkal dobálták meg. Károly és Camilla nem sérült meg a támadásban, a rendőrök kimenekítették őket. A BBC beszámolója szerint a hercegi pár végig nyugodt maradt, a Daily Mail összeállítása szerint viszont Camilla arcára kiült a félelem. A The Sun szerint a karácsonyi bevásárlók szörnyülködve nézték, amint gengszterek ütötték és verték a Rolls-Royce-ot. Károly és Camilla kocsija végül megérkezett a Palladium színházhoz, ahol a trónörökös pár egy rendezvényen vett részt.

Forrás: AFP
Még több képért kattintson a fotóra!

David Cameron miniszterelnök "sokkolónak és sajnálatosnak" nevezte, hogy a tiltakozók megtámadták a trónörököspár kocsiját. A kormányfő szerint egyértelmű, hogy a tüntetők egy kisebbségben lévő csoportja azzal a szándékkal érkezett, hogy erőszakot provokáljon, megtámadja a rendőrséget, és annyi vagyontárgyban tegyen kárt, amennyiben csak tud. A fővárosi rendőrség megbízottja azt mondta, hogy nagyon szigorú és részletes kivizsgálást indítanak. Az összecsapásokban 12 rendőr és 43 tüntető megsérült. A belvárosi csatateret csak órák alatt sikerült felszámolniuk a rendőröknek, akik 34 tüntetőt vettek őrizetbe.