Kirúgták a Mumbairól fecsegő pakisztáni tanácsadót

Vágólapra másolva!
Távozni kényszerült a pakisztáni kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadója, miután nyilatkozott országa érintettségéről a novemberi mumbai vérengzésben. Mahmud Ali Durrani azt mondta, pakisztáni kötődéssel rendelkezik az egyetlen életben maradt támadó.
Vágólapra másolva!

A pakisztáni miniszterelnök hivatala szerdán megerősítette, hogy a kormányfő elbocsátotta Mahmud Ali Durrani nemzetbiztonsági tanácsadót, de indoklást nem közöltek. Feltehetően ugyanakkor az vezetett a magas rangú tisztviselő kirúgásához, hogy felhatalmazás nélkül nyilatkozott a november végén történt mumbai vérengzés állítólagos pakisztáni érintettségéről.

Durrani szerdán nyilatkozott arról, hogy a mintegy 170 ember halálát követelő terrorakció egyetlen életben maradt elkövetője pakisztáni kötődéssel rendelkezik. A tanácsadó megjegyezte, még vizsgálni kell, hogy pontosan mennyire szoros is volt ez a kapcsolat.

A pakisztáni média beszámolói alapján Durranit azért rúgták ki, mert anélkül nyilatkozott, hogy előtte erről egyeztetett volna a miniszterelnökkel - közölte a CNN. Az indiai vérengzésben játszott állítólagos pakisztáni szerep nagyon kényes kérdés, a két ország között ugyanis hagyományosan feszült a viszony. A CNN emlékeztet rá, hogy három háborút vívtak egymással függetlenségük elnyerése óta.

India állítja, hogy Pakisztánban kiképzett iszlám militánsok hajtották végre a mumbai vérengzést, amelyet csak három nap alatt sikerült megállítaniuk az indiai hatóságoknak. A pakisztáni kormány óva intett a túl gyors ítélkezéstől, és teljes együttműködést ígért Indiának.