Centeket sajnál a nyomorgó kávétermelőktől a Starbucks

Vágólapra másolva!
Nyomorgó etióp kávétermelők millióinak jelentene némi pluszpénzt, ha az etióp kormánynak sikerülne nemzetközileg is levédetnie a híres etióp kávéfajtákat, a Sidamót, a Harart és a Yirgacheffe-t. Csakhogy a Starbucks, az egyik legnagyobb kávékereskedő cég megfúrta a próbálkozást - állítja a Oxfam, nemzetközi jogvédő szervezet. Jótékonysági és jogvédő szervezetek hozzáállásának felülvizsgálatára kérik a milliárdos nyereségű vállalatot, amelynek kávéadagokként csak pár centes többletköltséget jelentene az etióp termelők jobbléte.
Vágólapra másolva!

Üzletpolitikája felülvizsgálatára kéri a Starbucks kávéforgalmazó világcéget a szegénység visszaszorításért küzdő Oxfam. A brit központú jótékonysági szervezet ugyanis helyteleníti, hogy a kávéforgalmazó akadályokat gördített Etiópia azon próbálkozásai elé, hogy nemzetközi piacon is levédesse több jellegzetes és népszerű kávéfajtáját.

Az Etióp Szellemi Tulajdoni Iroda még 2005 nyarán kezdeményezte, hogy védett márkanév legyen három kávéfajtája: a Sidamo, a Harrar és a Yirgacheffe. A lépéssel jóval nagyobb haszonhoz juthatnának az etiópiai kávétermelők, becslések szerint éves szinten 88 millió dolláros (18 milliárd forintos) többletbevételt hozna a márkavédelem a kávéiparnak a világ egyik legszegényebb országában.

Nem igazolható kifogás

Csakhogy a Starbucks kifogással élt a lépés ellen az Egyesült Államok szabadalmi hivatalánál (USPTO), így a hatóság megtagadta a Harrar és a Sidamo védett márkaként történő bejegyzését. Az Oxfam szerint a világcég hozzáállása semmivel sem igazolható, és ezen változtatnia kell. Ha ugyanis támogatja Etiópia tervét, azzal nem csak nyomorgó etióp kávétermelők millióinak nyújt segítséget, de egyúttal pozitív példát is mutat a többi cégnek.

A Starbucksot más szervezetek is kritizálják. Ron Layton, a Light Years IP washingtoni szellemi tulajdoni jogvédő társaság vezetője szerint a világkereskedelemből komoly részesedéssel bír a szellemi tulajdonnal folytatott adásvétel, ám ennek javát a gazdag országok és üzleti vállalkozások fölözik le. Layton szerint az olyan próbálkozásokat, mint a világ egyik legszegényebb országáé, amely egyben a kávé őshazája, nem hátráltatni, hanem segíteni kellene.

26 dollár a 60 centtel szemben

Míg a kávéházakban egy font (közel fél kilogramm) Sidamo vagy Harrar akár 26 dollárba (5300 forint) is belekerülhet, addig a termelők csupán ennek töredékét, alig 60 centet, jobb esetben 1,1 dollárt (123-225 forint) kapnak ugyanennyi mennyiségért - közölte Tadesse Meskela, egy etióp kávétermelőket tömörítő szervezet elnöke. Az éves szinten 3,7 milliárd dolláros profitot realizáló Starbucks ráadásul annak ellenére akadályozza az etióp törekvést, hogy a védettség csupán pár centes emelkedést jelent a kávé kiskereskedelmi árában.

A világcég és az amerikai hatóságok hozzáállását jól jellemzi, hogy míg Etiópia 2005-ben nyújtotta be az amerikai szabadalmi hivatalnak kérelmét, addig a Starbucks idén nyáron lépett közbe az Egyesült Államok Nemzeti Kávészövetségén (NCA) keresztül. Az NCA idén nyáron jelezte a kifogást, és amikor etióp illetékesek megkérdezték, miért csak akkor lépett közbe, a szövetség vezetője közölte: mert akkor kereste meg őket a Starbucks - állítja az Oxfam.

A Starbucks tagadja, hogy ők akadályozták volna meg a védettségi bejegyzést, a társaság szerint még csak nem is fejtettek ki nyomást az NCA-ra, hanem a szövetség maga járt el, és őket is utólag értesítette. A kávékereskedő illetékese a márkavédelem helyett a kávéfajták területi alapú védelmét javasolta októberi nyilatkozatában. Az NCA vezetője ugyanakkor csak annyit ismert el, hogy egy harmadik fél hívta fel a figyelmüket az etióp márkavédelmi kérelmekre. Az Oxfam szerint ez a Starbucks volt.

Nincs válasz

Forrás: madeinethiophia.net
Harrar a csészében

Az etióp kormány ennek ellenére folytatja erőfeszítéseit, és olyan önkéntes egyezségeket ajánl a cégeknek, amelyekben azok elismerik az ország jogait a jelzett kávémárkákra, akár védettek, akár nem. A Starbucksnak szeptemberben küldték el erre vonatkozó ajánlatukat, de választ még nem kaptak.

Seth Petchers, az Oxfam International munkatársa szerint "a Starbucks világszerte erőteljesen igyekszik elismertetni és védeni saját márkanevét, hogy képzeli hát, hogy megtagadja Etiópiától azt, hogy ugyanezt cselekedje?"