Hazaengedték a szlovák repülőbaleset túlélőjét

Vágólapra másolva!
Elhagyta a kassai katonai kórházat Martin Farkas, a január 19-i szlovák repülőgép-szerencsétlenség túlélője. A fiatalembernek 42 társa halt meg a Magyarország területén történt balesetben.
Vágólapra másolva!

A fiatalember orvosai múlt hét pénteken döntöttek úgy, hogy a 27 éves Martin Farkas a továbbiakban nem szorul tartós kórházi ápolásra, ezért az előreláthatóan még harminc napig tartó lábadozás hátralevő idejét otthon töltheti. A fiatalember azóta távozott a kórházból, de hogy melyik napon, azt a védelmi tárca nem közölte.

Egyelőre nem tudni, hogy a koszovói békemisszióból hazatérő szlovák katonákat szállító AN 24-es típusú katonai repülőgép emberi vagy műszaki hiba miatt ütközött-e neki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce község határában álló Borsó-hegynek. A vizsgálat még hónapokig eltarthat.

Martin Farkas zúzódásokkal, könnyebb égési sebekkel és egy erős ütés okozta agyduzzanattal, csodával határos módon élte túl a szerencsétlenséget, melynek döntő részleteire nem emlékezik, ám amit mégis fel tud idézni a történtekből, azt egyelőre nem hajlandó megosztani a nyilvánossággal.

Juraj Liska szlovák védelmi miniszter a balesettel összefüggő okok miatt lemondott, helyét szerdán a tárca eddigi államtitkára, a 31 éves Martin Fedor foglalta el. A kormány épp a minisztercsere napján döntött arról, hogy a baleset 42 áldozatának hozzátartozói között 67 millió korona kártérítést oszt el. A túlélő Martin Farkasnak százezer koronát juttatnak arra a célra, hogy kifizesse az egészségbiztosító térítésébe nem tartozó kezelési költségeket.

A baleset 42 áldozatát a múlt hét végén Eperjesen búcsúztatták.