Rengett a föld Észak-Iránban

Vágólapra másolva!
Észak-Iránban A Richter skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Irán északi részén fekvő Szári település környékét, kórházi források szerint a természeti csapásban legalább 12 ember életét vesztette. Tavaly decemberben a délkelet-iráni Bám város térségében mintegy 26 ezer ember vesztette életét egy 6,8-as erősségű földrengés következtében.
Vágólapra másolva!

Míg a strasbourgi földtani intézet mérese szerint 6,1-es, az amerikai földtani intézet szerint pedig 6,2-es erősségű volt földmozgás, addig a teheráni egyetem geofizikai tanszéke 5,5-ös fokozatot mért. A teheráni mérés tucatnyi utórezgést mutatott ki, köztük az egyik 4,4-es fokozatú volt.

Az iráni állami televízió legutóbbi híradása kórházi forrásokra hivatkozva 12 halottról és mintegy 80 sebesültről szólt, míg az állami rádió értesülései szerint legalább hat ember vesztette életét és 28 megsérült. Núr település kórháza bejelentette, hogy öt halottjuk és tíz sebesültjük van.

Az IRNA hivatalos iráni hírügynökség arról számolt be, hogy Mázenderán és Kazvin tartomány három településén számos épület romba dőlt - Szári településen azonban lakosok arról számoltak be, hogy nem láttak összedőlt házakat. Jelentések szerint a földrengés nyolc tartományt érintett. Mohamed Ali Abtahi iráni alelnök péntek délután úgy nyilatkozott, hogy a kormányzat nem számít sok áldozatra.

A földmozgás epicentrumát a Kaszpi-tenger partvidékén fekvő Csálusz, más források Szári, illetve Baladeh település környékére helyezik. A területtől csupán mintegy 70-80 kilométerre délre fekvő Teheránban is érezni lehetett a rengést, a házak a fővárosban is megremegtek, több helyütt betörtek az ablakok. Az állami televízió szerint a Kaszpi-tenger környékétől egészen az ország belső területén fekvő Iszfahánig érezhető volt a rengés. Az emberek több településen félelmükben házukból kifutottak az utcákra.

Tavaly decemberben a délkelet-iráni Bám város térségében mintegy 26 ezer ember vesztette életét egy 6,8-as erősségű földrengés következtében.