A muzulmánok elvetik Mostar egyesítési tervét

Vágólapra másolva!
Elutasította a nemzetközi közösség boszniai-hercegovinai főképviselőjének Mostar egyesítéséről hozott döntését csütörtökön a város muzulmán északi körzetének kerületi tanácsa. Paddy Ashdown szerdán jelentette be, hogy rendeletileg megszünteti a hat kerületi közigazgatást, ezek közül három bosnyák, három horvát többségű volt, és egyetlen, egységes önkormányzatot, valamint közigazgatást létesít, amelyben a helyek egyharmadát az elmenekült szerbeknek tartják fenn.
Vágólapra másolva!

Csütörtöki ülése után a kerületi tanács közleményében kinyilvánította, hogy Ashdown döntése ellentétes a kerület lakóinak akaratával, akik tavaly népszavazáson utasították el a kerület megszüntetését. A testület egyúttal alkotmányellenesnek és törvénytelennek nevezte a döntést, s felszólította a bosnyák-horvát föderáció parlamentjét, hogy vitassa meg a döntést és mielőbb foglaljon állást azzal kapcsolatban. A főképviselő döntése alapján a hat városi kerület március 15-től szűnne meg. Ezt egy átmeneti szakasz követi, majd októberben helyhatósági választásokat tartanak. Az északi körzet az első, amely hivatalosan is elutasította a döntést.

A tervet ismertetve, Paddy Ashdown sürgette a szerbek visszatérését a városba. Kijelentette, hogy a jövőben egyetlen népcsoport sem ellenőrizheti egymaga a várost, és egyik etnikumnak sem lehet többsége a városvezetésben. A Mostar jelenlegi lakosságának kétharmadát kitevő horvátok ellenezték az új közigazgatást, arra hivatkozva, hogy az nem tükrözi létszámbeli többségüket, a muzulmánok pedig azért szerették volna megőrizni saját közigazgatási körzeteiket, mert attól tartottak, hogy az új, egységes önkormányzatban a horvátok leszavazzák őket puszta számbeli fölényük miatt. Paddy Ashdown azonban közölte, hogy az intézkedés fő célja a nemzetiségek egyenlő jogainak garantálása, s az önkormányzati vezető testületben minden népcsoport legalább négy helyet kap, beleértve a szerbeket is.

A főképviselő szerint az újraegyesítési rendelet egyik célja a szerbek visszaköltözésre bátorítása és annak a multikulturális jellegnek a helyreállítása, amelyről Mostar valaha világhírű volt.