Saron feladná a gázai zsidó telepeket

Vágólapra másolva!
A Gáza-övezet zsidó telepeinek kiürítésére dolgoztat ki tervet Ariel Saron izraeli miniszterelnök. Saron egy interjúban közölte: azt szeretné, ha a jövőben nem élnének zsidók a Gázai övezetben. Az "áttelepítési tervet", amely tizenhét települést és körülbelül hétezer-ötszáz embert érint, igen keményen bírálta Saron pártja, a jobboldali Likud. A Palesztin Hatóság kétkedéssel fogadta Saron kijelentését, de ígéretet tettek arra, hogy nem állják az izraeliek útját, ha el akarják hagyni Gázát.
Vágólapra másolva!

Ariel Saron izraeli miniszterelnök hétfőn frakciója zártkörű ülésén bejelentette: olyan terv kidolgozására adott utasítást, amely szerint kiürítenék az összes Gázai övezeti zsidó telepet. A miniszterelnök nagy meglepetést kiváltó bejelentésében egyelőre nem beszélt határidőről.

"Az a tervem, hogy kiürítjük - elnézést, áttelepítjük - azokat a telepeket és feladjuk azokat a területeknek, amelyek problémákat okoznak, és végső soron nem ragaszkodunk a megtartásukhoz, ilyenek például a Gázai övezet telepei" - nyilatkozta a bejelentés után Saron a Hárec izraeli újságnak.

A miniszterelnök szerint az áttelepítés nem lesz egyszerű, ugyanis "hétezer-ötszáz emberről, több száz hektárnyi melegházról, gyárakról van szó. A lakosság nagy része már a harmadik itt élő generációhoz tartozik." Saron szerint először a helyieket kell meggyőzni arról, hogy jobban járnak, ha elhagyják otthonaikat.

A miniszterelnök szerint "a melegházak, az oktatási intézmények, több ezer jármű áttelepítését nem lehet pillanatok alatt véghez vinni, különösen nem akkor, ha lőnek az emberre". A miniszterelnök azt szeretné, ha a jövőben egyáltalán nem élnének zsidók a Gázai övezetben.

A miniszterelnök bejelentése nagy felháborodást váltott ki a kormányzó Likud párti frakcióból. A képviselők leginkább azt kifogásolják, hogy a korábbiakkal ellentétben a telepek kiürítése egyoldalú lépés lenne Izrael részéről. Saron azonban kijelentette: "ha az egész frakció ellenem szavaz is, ragaszkodom ahhoz, amit jónak gondolok" - írja a The Jerusalem Post

Saron egyébként már decemberben célzott arra, hogy "teljes szétválasztással" oldaná meg a palesztin-izraeli konfliktust, ehhez azonban lehetséges, hogy ki kell ürítenie néhány telepet. A miniszter szándékának komolyságáról Jozef Lapid igazságügy-miniszter azt nyilatkozta a The Jerusalem Postnak, hogy Saron "nem kockáztatná meg azt, hogy magára haragítja az egész jobboldalt, ha nem gondolná komolyan a dolgot".

Benci Liebermann, a telepeseket tömörítő Judea Szamária és Gáza Zsidó Közösségeinek Tanácsának elnöke szerint Saron tervével a terroristákat jutalmazza. Liebermann kijelentette: ha Saron a washingtoni béketárgyalásokon előáll a telepek kiürítésének tervével, mire visszatér, már nem áll mögötte kormány.

A Palesztin Hatóság meglehetősen gyanakodva fogadta Saron kiejlentését. "Micsoda? Kiürít tizenhét telepet. Később meg újabb százhetvenet hoz létre helyettük" - reagált Saron kijelentésére Jasszer Arafat, a hatóság elnöke.

Ugyanakkor Szaeb Erekat, a palesztin hatóság fő tárgyalója a békefolyamatban "PR-fogásnak" minősítette az izraeli miniszterelnök kijelentését. Erekat kijelentette: ha izraeliek el akarják hagyni Gázát, akkor ebben egy palesztin sem akadályozza meg őket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!