Gyanús levelek amerikai nagykövetségeken

Vágólapra másolva!
Németországban, Dániában, Olaszországban és Luxemburgban is fehér port tartalmazó levelek érkeztek az amerikai nagykövetségekre. A németországi és a luxemburgi levélről kiderült: tartalma ártalmatlan.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok németországi, dániai, olaszországi és luxemburgi külképviseletei ismeretlen fehér port tartalmazó leveleket kaptak szerdán. A hírt az amerikai külügyminisztérium jelentette be. A nap folyamán kiderült, hogy az észak-németországi Hamburg városának amerikai konzulátusára küldött levélben porcukor volt. Az első vizsgálatok szerint ártalmatlan az a por is, amelyet a luxemburgi amerikai nagykövetség kapott.

A többi esetben még nem állapították meg, hogy a küldemény tartalmaz-e lépfene-baktériumot, vagy csak igen rossz ízű tréfának szánták a levelek feladói az egyesült államokbeli terrorcselekmények évfordulójára.

Az [origo] szeptember 11-i emlékoldala/haboru/index.html

Washingtonban azt is bejelentették, hogy szerdán összesen 15 amerikai nagykövetséget vagy konzulátust zártak be világszerte biztonsági okokból. A malajziai nagykövetség meghatározatlan időre zárta be kapuit, mivel nagyon hitelesnek tűnő fenyegetéseket kapott. Hírek szerint Ausztrália és Nagy-Britannia ugyancsak bezárta néhány külképviseletét Dél-Ázsiában.