Annan egynapos haladékot adott Saronnak

Vágólapra másolva!
Az izraeli külügyminiszter kérésére Kofi Annan ENSZ-főtitkár belegyezett abba, hogy a dzseníni palesztin menekülttáborban történtek feltárására létrehozott ENSZ-bizottság az eddig tervezettnél egy nappal később, vasárnap utazzon a Közel-Keletre.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ-főtitkár határozatát Kieran Prendergast politikai ügyekben illetékes ENSZ-főtitkárhelyettes hozta nyilvánosságra, miután a Biztonsági Tanácsnak beszámolt az Izrael küldöttségével folytatott megbeszélésről. A négytagú izraeli küldöttség csütörtökön és pénteken folytatott egyeztetést az ENSZ illetékeseivel a világszervezet tényfeltáró bizottságának összetételéről és mandátumáról. A világszervezet delegációját Prendergast vezette.

Az ENSZ Genfben ülésező tényfeltáró bizottsága pénteken közleményben jelentette be, hogy további két rendőrségi szakértővel erősítik meg a csoportot. Két ír rendőrtisztről van szó, ők a rendőrségi ügyek szakértőjeként számon tartott, szintén ír Peter Fitzgerald munkáját fogják segíteni. Már csütörtökön döntés született arról, hogy két katonai szakértővel kiegészítik a csoportot, és szükség esetén még további szakértőket is bevonnak a munkába. E szakértők William Nash nyugalmazott amerikai tábornok keze alá dolgoznak majd.

Korábban:

A palesztinok Izrael ellenes szankciókat követelnek

Saron: a hadművelet kiterjedhet a Gázai övezetre

Hamasz-felhívás a tizenévesek önfeláldozása ellen

Izrael: nem a dzseníni vizsgálóbizottságra

Palesztin fegyvereseket lőttek le Netzárim közelében

Átfésüli a kisebb településeket az izraeli hadsereg

Izraeli-palesztin tárgyalás a Születés templomáról

Izrael folytatja a "célzott megtorlást"

Annan kijelölte a dzseníni tényfeltáró bizottságot

Újságírók igazolványát kobozta el az izraeli hadsereg

Nem hiányzik a könyvtárából?

Ian V. Hogg: Az izraeli hadigépezet

Martin Gilber: Izrael története