Kalapács alatt a Hey Jude kézirata

Vágólapra másolva!
Áprilisban elárverezik a Beatles Hey Jude című világslágerének eredeti kéziratát. A 19 soros, Paul McCartney által kék tintával írt szöveget 1971-ben, egy évvel a legendás zenekar feloszlása után egy piaci standon találta meg egy Beatles-rajongó. A ritkaságot a Christie's aukciós cég bocsátja árverésre, értékét 80 ezer fontra becsülik.
Vágólapra másolva!

A dalt, a Beatles egyik leghosszabb, több mint hétperces, nagyzenekarral kísért felvételét McCartney eredetileg Lennon kisfiának szánta vigaszul. Ebben az időben vált el ugyanis John Lennon első feleségétől, Cynthia Powell-től és vette el Yoko Ono japán filmrendezőt.

Az 1968 augusztusában megjelent kislemez, amelynek B-oldalán a világon végigsöprő diák- és békemozgalmakról szóló Lennon-dal, a Revolution szerepelt, két hétig volt listavezető Angliában és kilenc hétig az Egyesült Államokban. A Hey Jude-ot többen feldolgozták, köztük Tom Jones és Wilson Pickett.