2,5 millió dollár a lépfene-ügy nyomravezetőjének

Vágólapra másolva!
Az FBI szerdán bejelentette: két és fél millió dolláros jutalmat kaphat az a személy, aki hasznos információkkal szolgál a hatóságoknak a lépfene-esetek ügyében. Ez az összeg éppen duplája a korábban felajánlott jutalomnak.
Vágólapra másolva!

A szövetségi nyomozó iroda a közeljövőben 500 000 olyan szórólapot ad ki, amelyen a lépfene spórákat tartalmazó levelek képei láthatók. Az FBI egyik ügynöke a CNN-nek elmondta: a szórólapokat főként pennsylvaniai és new jersey-i postahivatalokban, repükőtereken, és vasútállomásokon fogják kiragasztani.

A hatóságok abban reménykednek, hogy a hatalmas jutalom segítségével hasznos nyomokra bukkanhatnak a lépfene-ügyben, eddig ugyanis egyetlen gyanúsítottat sem sikerült előállítaniuk. Floridában, Washingtonban, New York-ban és Connecticutban öt személy esett áldozatául a halálos kórnak.

Korábban:

Hiába keresik Amerikában a lépfeneterjesztőket

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!