50 kisállatot mentettek ki a romok közül

Vágólapra másolva!
Az önkéntesek speciális kis központot hoztak létre a kisállatok megmentésére. Az állatmentők furgonokkal járják a Word Trade Center romjainak környékét és megpróbálják kihozni a kisállatokat a törmelékek közül.
Vágólapra másolva!

A terroristatámadás után a környékbeli épületek tulajdonosait sem engedték a romok közelébe. Így járt az egyik fotós, Hiro Oshima is, aki a Word Trade Center közelében lévő lakásában volt, amikor meghallotta, hogy mi történt. A fotós kamerájával együtt az összedőlt épülethez sietett, és azt gondolta, hogy a 9 hónapos macskájáért, Laertesért majd visszamegy később. A Word Trade Center megsemmisülése után viszont már nem engedték vissza a lakásába, illetve később, az egyik állatvédő szervezet segítségével visszamehetett otthonába, és így sikerült megtalálni a macskát.

Az önkéntesek eddig több mint 50 kisállatot találtak meg csütörtök óta- ekkor állították fel az állatmentő-központot. A megmentett állatok között vannak macskák, kutyák, madarak, és még egy gekkó is. A hároméves kis gyík, név szerint Little Dude, annyira megrémült, hogy le is vedlett-, ahogy az elő szokott fordulni, ha nagy stressz éri a kisállatot. A gekkó megmentője 39 emeletet tett meg azért, hogy a kis hüllő visszakerülhessen gazdájához- írja a CNN.