Az utasok vették észre, hogy ömlik a kerozin

Vágólapra másolva!
Egy spanyol repülőgépen az utasok vették észre az ablakon keresztül, hogy folyik az üzemanyag a gép szárnyain. A pilóta először tiltakozott, de a kiabáló utasok végülis rávették, hogy forduljon vissza.
Vágólapra másolva!

A spanyol Air Plus Comet légitársaság egyik hétfő esti járatán 253 utas sikítozva tiltakozott a fölszállás ellen, miután egyikük észrevette, hogy a madridi repülőtér kifutópályáján robogó gép bal szárnyán folyik az üzemanyag. A történtekről a spanyol televízió számolt be, és bemutatták az egyik utas készítette amatőr videofelvételt is. Ezen egyértelműen látszik, hogy nagy mennyiségű kerozin folyik ki a gép szárnyánál, miközben hallani a kapitány megnyugtató hangját: "minden rendben, ennyi üzemanyagveszteség normális".

Az A310 típusú repülőgép, ami a Dominikai Köztársaságba vitte volna nyaralni a spanyol utasokat, már a felszállópályán száguldott, amikor észlelték a rendellenességet. Az utasok kikapcsolták az öveiket, fölugráltak a székekből, és kiabálva követelték, hogy a gép rögtön forduljon vissza. Néhány pillanat múlva már a pilóta is jobbnak látta a visszatérést. Visszagurultak a terminálig, ahol több tűzoltóautó már poroltókkal várta a gépet. A gép aznap már másodszor próbált fölszállni, de az első alkalommal is hasonló probléma miatt maradtak Madridban, és vártak az utasok öt órát. A kiállt izgalmak után az utasok nagy része följelentette a társaságot.