Lemondott az indiai miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Az indiai miniszterelnök, Atal Baharj Vadzspaji felajánlotta lemondását, de párjának tagjai tisztének megőrzésére biztatták. A kormányfő szerint a koalíció nem képes egységesen működni.
Vágólapra másolva!

Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök kedden felajánlotta lemondását a kormánykoalíción belüli nézeteltérések miatt, de pártja - a Bhárátíja Dzsanata Párt (BJP) - tagjai tisztének megőrzésére biztatták.

Az indiai parlamenti ügyek minisztere újságíróknak elmondta, hogy a kormányfő azért ajánlotta fel lemondását, mert véleménye szerint a Nemzeti Demokratikus Szövetség (NDA) nevű kormánykoalíció nem képes egységesen és fegyelmezetten működni.

A miniszterelnök a BJP törvényhozóival tartott újdelhi megbeszélésén jelezte lemondási szándékát. Az utóbbi időben heves támadások érték Vadzspajit a Pakisztánnal folytatott tárgyalások eredménytelensége miatt, s nem is csak az ellenzék, hanem a kormánykoalíció pártjai részéről is.

Ajánlat:

Az indiai kormány honlapja

Korábban:

Megbukott az indiai kormány