Vágólapra másolva!
A gazdasági szempontból fontos kutatási területek erősítése nem jelentheti a többi kutatás legyengítését - mondja Meskó Attila geofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) frissen megválasztott főtitkára, akit a jövőbeli tervekről és a magyar tudományról kérdeztünk.
Vágólapra másolva!

Nemrég zárult le az MTA tisztújító közgyűlése, ahol a küldöttek döntése alapján szinte változatlan formában maradt a vezetőség. Posztok cserélődtek, Pléh Csaba főtitkár-helyettes személyében új ember is érkezett, de a többi tudós eddig is a vezetőség tagja volt. Mit jelent ez az Akadémia szempontjából?

A földi élet fenntarthatóságának kérdései/mesko/index.htmlMeskó Attila előadása az ME-nVéget ért a tisztújítás az Akadémián/mindentudasegyeteme/20050503veget.htmlBeszámolónk az MTA tisztújító közgyűlésérőlMagyar Tudományos Akadémiahttp://www.mta.huAz MTA honlapja

- Állandóságot, stabilitást és megbízhatóságot. Megnyugtató is egyben, mert szerintem egy ilyen nagy szervezetet, mint az MTA, nem lehet egyszerűen új emberekkel vezetni. Elég hosszú és körülményes folyamat megtanulni az itteni munkát. A köztestület létszáma már 11 ezer főnél nagyobb, a Közgyűlést 349 akadémikus és 200 doktor képviselő alkotja. Az intézeteinkben több mint 5200 alkalmazott dolgozik, köztük 2600 kutató, akiknek legalább tíz százaléka nemzetközileg ismert tudós. 38 kutatóintézetünk van és 171 kutatócsoportunk, amelyek főleg egyetemeken működnek. De van számos más fontos intézményünk is, mint például az Akadémiai Könyvtár, a Kőrösi Csoma Sándor és mások gyűjtőmunkájára alapozott Keleti Gyűjtemény, vagy a Kézirattár. Nagyon sok nemzetközi és magyar tanácskozást tartunk, kiállításokat és koncerteket rendezünk. Van egy Akadémiai Klubunk, asztaltársaságokkal, kulturális műsorokkal. Itt meg is állok a felsorolásban: ezzel csak arra utaltam, hogy hosszú idő, amíg ezt az intézményt valaki megismeri. Persze nem állítom, hogy én magam mindenkit ismerek, de nyugodtan mondhatom, hogy hat év alatt az Akadémiához kötődő szervezetek alkalmazottainak legalább a felével valamilyen módon kapcsolatba kerültem. Tehát ezért nagyon jó, hogy gyakorlatilag ugyanazok a kollégák maradtak a vezetőségben. Viszont van egy új emberünk is, Pléh Csaba, szintén az akadémia rendes tagja és főtitkárhelyettes lesz. Ő egy kitűnő bölcsész és társadalomtudós, aki új színt is hozhat a vezetésbe, és biztosíthatja, hogy megfelelő figyelem forduljon a bölcsészet- és társadalomtudományokra.

Meskó Attila, az MTA új főtitkára
Meskó Attila, az MTA új főtitkára. Geofizikus, 1995 óta az MTA rendes tagja.1985-től 14 éven keresztül volt tanszékvezető az ELTE TTK Geofizikai Tanszékén.
Min szeretne változtatni az eddigiekhez képest? A közgyűlést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a multidiszciplinaritást szeretné erősíteni az Akadémia munkájában.
Gróf Széchenyi IstvánBatthyányi Lajos Vigyázó Ferencet

A tudománnyal kapcsolatosan készített interjúink során mindig felmerülnek a financiális problémák, mégis kevesen beszélnek a magyar tudomány válságáról. Az Ön megítélése szerint milyen helyzetben van a magyar tudomány?

Kevés a magyar kutató
Magyarországon kevés az egy kutatóra jutó támogatás

Mindentudás EgyetemeVizi E. Szilveszter