A sportolók fogadkoznak: "Nyerni fogunk!"

 

Az őszi színekben pompázó Margitsziget kietlen sétányain sietős léptek alatt zizegnek a rozsdavörös falevelek. A Nagyszálló felé igyekeznek többen is. Amint a cél felé közeledünk, megelevenedik a táj. Ismerős arcok bukkannak elénk. Olimpikonok. Családi körben ülnek a kellemes őszi napsütésben, vagy sétálnak a szálló körül. Elérkezett a búcsú pillanata.

"Azt hiszem, nem lesz szükségünk majd arra a mentségre, hogy forradalmi napokat élünk át az elutazás előtt" - nyújtva kezét Kárpáti Rudolf kardvívó világbajnokunk, amikor beszáll az olimpiai öt karikával feldíszített buszba. "Megnyerjük a csapatbajnokságot is, és az egyéni győzelmet is kiharcoljuk. Kovács Pali, Gerevich, vagy én... valamelyikünknek csak sikerül."

Jönnek egymás után a vívók. Ők a legpontosabbak. És a legkényelmesebbek. Ezért sietnek, hogy jó helyeket foglaljanak.

"Ígérem, hogy a párbajtőr-csapat dobogón lesz" - mondja Rerrich Béla. "Sőt az egyénibe is beleszólunk." A három első helyre az olasz Edoardo Mangiarotti és Pellegrinot, valamint Sákovicsot tippeltem. Sákovics - bár ott áll - nem szól hozzá, csak mosolyog. De legalább nem tiltakozik. Ez is bíztató.

Időnként ijedség-hullámok csapnak át a készülődőkön. "Hol van Csermák?" - kérdezik többen is. "Takács Attilát nem láttátok?" - megint mások. Ezek az ijedelmek azonban hamar elmúlnak. Csermák borotválkozik, Takács pedig késik. Olyannyira, hogy ez a két versenyző végül is külön kocsin megy a többi után. "Majd az olimpiai emelvényre jobban fogunk sietni" - békítgeti az elégedetlenkedőket Csermák. "Hiszen a túlvilágról jöttem... Többen már meg is sirattak."

Az autóbusz-karaván a Nagyszálló dolgozóinak, pincérek, portások és szakácsok lelkes hadának búcsúztatása közben gördül el a szálló bejárata elől Irány a budaörsi vasútállomás. "Az ilyen nehéz kezdet jó előjelnek számít mindig" - jegyzi meg Hatlaczky, a kajakozó. "Most már kezdek én is bízni a sikerben." "Te beszélsz így!" - vágnak rá többen is egyszerre. "Hiszen bennetek van minden reménységünk. Idáig hencegtetek, hogy majd a kajakozók és a kenusok megmutatják...!"

Farkas Imre, a fiatal Farkas-Hunits cenu-kettős tagja halkan jegyzi meg a mellette ülő Hédernek: "Könnyen beszélnek Papp Laciék, de mi először veszünk részt olimpián. Pedig de jó lenne győzni. Hiszen a lehetőség is megvan rá, csak ez az egy hét kiesés ne bosszulja meg magát."

Az autóbuszon ülő olimpikonokat mindenütt felismeri az utcai közönség. Megállnak, szinte sorfalat alkotnak a fővárostól egészen ki Budaörsig, és kipirult arccal integetnek, kiabálnak:

"Győzzetek ti is!"

Háromszor annyi idő alatt, mint egyébként szükséges, megérkezik a társaság vasútállomásra. Pillanatok alatt megrohamozzák a már bennálló szerelvényeket és helyezkednek. Hja, Prágáig elég hosszú lesz az út.

"Azt se bánnám, ha guggolni kellene egészen Melbourne-ig, csak tudnám, hogy megint olimpiai bajnok lehetek" - jelenti ki Szőke Kati édesanyjának. "A 4x100-as váltónkban nagyon bízom."

A hangulatot váratlan meglepetés rontja el. Nem megy a vonat. Hiába ígérte meg előző nap, sőt még aznap reggel is a vasút-igazgatóság, a vasutas dolgozók, a mozdonyvezetők, a kalauzok, a fűtők más véleményen vannak. "Amíg ki nem vívták mindazt, amiért fiatalságunk annyi vért ontott, addig egy tapodtat se mozdulunk!"

Nincs ellenvetés. De a sportolók nem is erőszakolják nagyon a vasutasokat. Egyetértenek velük. Ők is szeretnék valahogy megmutatni, hogy együtt éreznek az egész magyar néppel. Így csak fogadkoznak: "Megnyerjük az olimpiai bajnokságot" - fordul az egyik vasutas felé Markovits Kálmán, a vízilabdacsapat tagja. "Igaz ugyan, hogy a jugoszlávok és szovjetek nagyon erősek, de azért megverjük őket."

Amikor kiderül, hogy Iharos egészen biztosan nem utazik, néhányan megjegyzik: "Talán nekünk sem kellene most elutazni...A többiek azonban annál inkább akarnak utazni. "Mi úgy tudunk hazánknak dicsőséget szerezni, ha az olimpián a múlthoz méltóan képviseljük a piros-fehér-zöld színeket" - mondja határozott hangon Dömölky Lídia. "Minél több győzelmet kell aratnunk!"

Gyarmati Olga csendben ül - már az autóbuszban. Mert időközben az egész társaság, minden csomaggal együtt, visszaköltözködik az autóbuszokba. "Ez a harmadik olimpiai bajnokságom" - mondja szinte maga elé. "Ha sikerül 6,10 m fölé ugranom, akkor már jó helyezésre számíthatok."

Vigh Erzsébet, a gerelyvetőnő is számokban gondolkozik: "A győzelemhez érzésem szerint 53 m kell. Annyit pedig az edzéseken mindig dobtam. Talán sikerül Melbourne-ben, versenyen is."

Megindul az autóbusz visszafelé. Irány Komárom. S ha szabad az út, akkor Prága. Ha nem, hát Hegyeshalom és Bécs. S azután repülőgépen: Melbourne!

Jó utat! Sok szerencsét! És sikert!