Egy Új (Közép)kor hajnalán?

Vágólapra másolva!
A New Age (Új Kor) mozgalom az Egyesült Államokban jelent meg a hatvanas-hetvenes években. Követőik azt hirdették, hogy eljött - vagy hamarosan eljön - a Vízöntő Korszaka: az ember spirituálisan felnőtt korba ér, túllép gazdasági, társadalmi problémáin és létrejön az új társadalom az egyenlőség, a testvériség és a szellemi harmónia jegyében.
Vágólapra másolva!
Apológiahttp://www.apologia.hu/Vallási mozgalmak, köztük a New Age leírása

A New Age gyűjtőfogalom, a XX. század második felének különféle vallásos, idealista irányzatait jelöli, melyeket nem szabad összekeverni a már meglevő világvallások reformjára törekvő egyéb mozgalmakkal. A New Age irányzatai valódi egységet sosem alkottak. Közös vonásuk volt, hogy általában a racionalizmus és a modern technikai civilizáció ellenében határozták meg önmagukat és legtöbbjük az aktivizmus, a szellemi nyugalmat kizáró teljesítményorientáltság uralma ellen is felemelték a hangjukat.

A Vízöntő korszaka hamarosan elkezdődik, vagy már tart
A Vízöntő korszaka hamarosan elkezdődik, vagy már tart

A Vízöntő korszaka

Forrásait a pluralitás miatt nehéz meghatározni, de megjelenését sokan a keleti-nyugati spirituális hagyományok elterjedésével magyarázzák, ahol a korábban zárt körökben - pl. titkos társaságokban - fenntartott ősi hagyományok szélesebb körhöz jutottak el, "popularizálódtak" (kezdetben nem a szó kereskedelmi értelmében). Hívei hittek az ősi asztrológia hagyományában, miszerint a közelgő ezredforduló környékén a Halak jegyéből - mely a többi jegyhez hasonlóan 2140 évig tartott - a Vízöntő korszakába lépünk és emiatt hatalmas változások vannak készülőben. (Bár a korszakváltás dátumát mindenki más időpontra tette.) A korszakváltás olyan paradigmaváltást idéz majd elő, amelynek eredményeként az egyének spirituálisan fejlődni kezdenek és felnőnek, majd a jövőben kialakul egy hierarchia-mentes, azonos szintű helyi központok hálózatából álló társadalom. Azt vallották, hogy míg a Halak jegyében az ember Istenben bízott, a Vízöntő most induló korszakában az ember maga lesz istenné. ("A New Age hite lélektani hit, az embernek önmagába vetett hite, illetve a hitbe vetett hit, amely nem más, mint egyfajta pozitív gondolkodás, önhipnotikus alapállás." - írta Gál Péter.)

Vallási szintézis

Vallási szempontból a mozgalmak a különböző nagy vallások szintézisére törekedtek, de a New Age mégis inkább szinkretizmus maradt. A követők számára általában minden vallás egy tőről fakad, de ami fontosabb, ugyanoda vezet: Istenhez. Csak a megfogalmazás más. Számukra Buddha, Lao Ce, Mohamed és Jézus Krisztus egy szinten állnak a nagy tanítók sorában, és nem istenek. Hitükre többnyire a monizmus a jellemző, tehát azt vallják, hogy a világban minden egységet alkot, minden egy. A másik közös "ismertetőjegyük" a panteizmus, az istent a természettel azonosító, azonban a természet felett álló istent el nem ismerő hit. A mozgalmak továbbá idealisták, szinte mindenkit a jövőbe vetett optimista hit vezérel. A hatvanas-hetvenes években a New Age hatására felerősödött a messianizmus is. Elég csak Timothy Leary "LSD-pápára" gondolni, aki komoly tudományos pályáját "továbbgondolva" a pszichedelizmus élére állt és - Aldous Huxley nyomdokain - a tudatattágító (kábító)szerek forradalmi voltát hangoztatta. Nézeteivel a hetvenes évek kultikus figurájává vált.

Hidegháború, a felvilágosodás válsága

A boszorkányság, a varázsgömb, a jóslás: valláspótlék?
A boszorkányság, a varázsgömb, a jóslás: valláspótlék?
Umberto Eco

Habár azt szokták mondani, hogy a New Age hanyatlani kezdett a 80-as, 90-es években, Közép-Európában - így nálunk is - csak a vasfüggöny lebomlása után terjedt el, új erőt adva a terjeszkedésének. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a New Age alatt kialakult mozgalmak a mai napig léteznek és nagyon sok követőjük van. Illusztrálásképpen egy adat: Ronald Hutton brit történész szerint Európában a heterogén rendszerű újpogányságnak 25 millió (!) követője van.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!