Vágólapra másolva!
Az elmúlt években tudományos kutatások sora mutatott ki kapcsolatot a vörös hús fogyasztása és a béldaganatok között, míg más kutatások elvetik ezt az összefüggést. Legújabban a Nemzetközi Rákkutatási Alap és a brit húsipar között lángolt fel a vita.
Vágólapra másolva!

Évszázadokon át a hús, különösen a vörös hús ritkán fogyasztott ételféleség volt. Ünnepszámba ment egy disznóvágás vagy egy sikeres vadászat utáni lakoma.

Szélesebb körben a hús elérhetővé a modern állattenyésztés kialakulásával és az élelmiszeripar fejlődésével vált. Ennek köszönhetően hazánkban is javult a lakosság egészségi állapota, szinte eltűntek bizonyos hiánybetegségek, és a védőoltások mellett a kiegyensúlyozottabb táplálkozás a fertőzések visszaszorításában is szerepet játszott.


Tápanyagok - szinte csak a húsban


Manapság már korlátlanul szerezhetjük be a régebben csak ünnepinek szánt alapanyagokat, és új, ipari módszerekkel feldolgozott húskészítmények is megjelentek a boltokban. Egyúttal kellően sokáig élnek ahhoz az emberek, hogy daganatos betegségek alakuljanak ki bennük - e két tényező eredményeképpen merülhetett fel a vörös hús vastagbélrákban játszott oki szerepe. Különösen a bizonyos eljárásokkal, például füstöléssel vagy túlzott fűszerezéssel készülő termékek állnak össztűz alatt.


Húsra vagy húskészítményre azonban szervezetünknek mindenképpen szüksége van. Jelentős fehérjetartalmukból építjük fel többek között izmainkat. Néhány vitamin és ásványi anyag is szinte kizárólag csak a húsokkal jut be. B12-vitamint például legnagyobb hatásfokkal húsból vehetünk fel, tejből-tojásból már kevésbé, növényi eredetű táplálékban pedig csak nagyon ritkán fordul elő. (Vegetáriánusok leginkább csírákból, algából, virágporból vehetik fel ezt a vitamint.) Kiemelendő még a hús vastartalma, amely a vérképzésben játszik szerepet, de a B6-vitamin- illetve a cinkszükséglet kielégítésében is lényeges.


Tudományos káosz


A Nemzetközi Rákkutatási Alap (WCRF) szerint "meggyőző" bizonyítékok szólnak arról, hogy a vörös, illetve a feldolgozott húsok fogyasztása megnöveli a vastag- és végbélrák kialakulásának kockázatát. Ennek megfelelően 2007 óta, amikor egy, az életstílus és a rák kapcsolatáról szóló hosszabb tanulmányt publikáltak, - elérhető a http://www.dietandcancerreport.org/ címen -, arra ösztönzi az embereket, hogy csak korlátozottan fogyasszanak húst és kolbászt.


Több, húsipari cégeket képviselő szervezet szerint a WCRF következtetései hibásak. Ennek alátámasztására egy sor olyan független tudósra hagyatkoznak, akik megkérdőjelezték a vörös hús és a rák közötti kapcsolatot.


Nem túlzás azt állítani, hogy egyfajta "tudományos káosz" alakult ki a kérdés körül. A kapcsolatot alátámasztó és elvető tanulmányok szinte hetente jelennek meg, olyan is előfordult, hogy kis eltéréssel ugyanabban a szaklapban tettek közzé egymásnak ellentmondó bizonyítékokat. Olykor az a meghökkentő helyzet is előfordul, hogy ugyanazon tudományos társaság két részlege hoz ki eltérő adatokat.


Az oxfordi székhelyű Európai Rák és Táplálkozástudományi Kutatóközpont (EPIC-Oxford) 65 ezer embert követett nyomon a kilencvenes években, és arra az eredményre jutott, hogy a vegetáriánusok nemhogy védettebbek lennének a bélrákkal szemben, - ahogyan azt korábban gondolták -, hanem még egy kicsivel nagyobb is volt náluk a betegség előfordulási aránya.


Ez az eredmény éppen ellentétes egy, az EPIC másik ágazata által korábban végzett tanulmány eredményével, ami arra jutott, hogy nagy mennyiségű vörös vagy feldolgozott hús fogyasztása, - naponta több mint két sertésszelet -, 35 százalékkal megnövelte a bélrák kockázatát azokhoz képest, akik ritkán ettek vörös húst.


Mértékkel fogyasszunk - halat!


Megalapozott álláspontot kialakítani a fentiek fényében még a szakember számára is nehéz. "Rettenetes helyzet áll elő azáltal, hogy kevés bizonyítékon alapuló, egymásnak ellentmondó tanulmányok alapján próbálunk tanácsokat adni az embereknek. Úgy vélem, a vörös hús fogyasztása egy kiegyensúlyozott étrend keretein belül semmilyen problémát nem okozhat" - vélte lapunk kérdésére Dr. Terebessy András, megelőző orvostan szakorvos. "Ha kerüljük a vörös hús túlzott fogyasztását, biztosan csökken a rák kialakulásának kockázata, már csak azért is, mert így kevésbé hízunk el, ami szintén daganatkeltő tényező lehet" - tette hozzá.


Sok hűhó semmiért - derül ki, ha végigolvassuk a WCRF tanulmányát. Javaslatuk, miszerint ne fogyasszunk heti 500 grammnál több húst, - ami egy napi rendes bécsi szeletnek felel meg -, nem áll nagyon távol a szakértők által eddig is javasol, valamint az emberek átlagos fogyasztási mennyiségétől.


"Ha valaki biztosra akar menni, fogyasszon sok élelmi rostban gazdag zöldséget és halat" - tanácsolta Dr. Terebessy. "Előbbiek daganat-megelőző hatása bizonyított, utóbbiakból pedig ugyanazokat a tápanyagokat be lehet vinni a szervezetbe, mint a vörös húsokból. Ráadásul többet is lehet enni belőle" - vélte a szakember.