Mit árul el rólad a vércsoportod?

Vágólapra másolva!
A világon, a legtöbb helyen az emberek nem sokat törődnek a vércsoportjukkal, kivéve, ha balesetet szenvednek vagy operáción esnek át, és transzfúzióra van szükségük. Japánban viszont még a társkeresésben is szerepe van.
Vágólapra másolva!

Japánban szinte mindennapos téma, hogy kinek milyen a vércsoportja, sokan hisznek benne ugyanis, hogy egyes személyiségjegyek bizonyos vércsoportokhoz köthetők. Sőt, sokan a vércsoport alapján keresnek maguknak párt. A szigetországban rengeteg villámrandi szolgáltatás működik, ahol az első öt kérdésben biztosan lesz a vércsoportra vonatkozó, sokaknál ugyanis ez meghatározó választási szempont.


A szigetországban úgy hiszik, a megbízhatóság, az önfeláldozás és a túlzott aggodalmaskodás egyértelműen az A-s vércsoporthoz köthető.


A nullásak inkább magabiztosak és vezető típusúak.


Az AB vércsoporttal rendelkezők kiegyensúlyozottak, előrelátók és logikusak, de ugyanakkor távolságtartóak és elővigyázatosak is.


A fekete bárány a B-s vércsoport, az ehhez köthető tulajdonságok ugyanis nem annyira vonzóak: az ilyen emberek általában impulzívak, szabadszelleműek és önzőek.


Japánban külön kifejezés is létezik a vércsoport alapú megkülönböztetésre. A buraharás emberek hajlamosak másként viselkedni, ha megtudják, hogy barátjuk, munkatársuk vagy szerelmük más vércsoportú, mint ami számukra szimpatikus.


"Ez a nyugati horoszkóphoz hasonló módszer tulajdonképpen a szociálisan elfogadható módja annak, hogy valakinek indirekt módon elmondjuk, mint gondolunk róla" - kommentálta a jelenséget az AFP hírügynökségnek Jeff Kingston, a japán Temple Egyetem ázsiai tudományokkal foglalkozó professzora.