2009 legbizarrabb balesetei

Vágólapra másolva!
Ismét véget ért egy év, és sajnos 2009-ben sem volt hiány szerencsétlenségekből. Mi a legbizarrabb baleseteket gyűjtöttük össze, hogy az előző évből is lehessen okulni.
Vágólapra másolva!

Saját sofőrje ellen fordult az elszabadult busz

Saját sofőrjét ütötte el egy 139-es BKV-busz, novemberben, mikor a Gazdagréti téri buszállomáson elszabadult "gazdájától". Vezetője úgy próbálta megállítani, hogy elé ugrott. A busz azonban nem állt meg és a szemközti füves területre gurult. A szerencsétlenül járt sofőrt a János kórházba szállították.


A sztriptíz sem veszélytelen

Melleit mutogatta épp az a 18 éves Új-Zélandi lány az autósoknak, akit az egyik sofőr véletlenül elgázolt, mikor a lány a négysávos út szélére akart futni. A nő szerencséjére megúszta könnyebb sérülésekkel a balesetet, a rendőrséggel azonban így is meggyűlt a baja: közszeméremsértés címén eljárás indult ellene, végül 100 eurónak megfelelő bírságot kellett kifizetnie.


Bárány okozta baleset, megbírságolt pásztor

Baleset történt az új, erdélyi autópályán, szinte rögtön átadása után. A "bűnös" egy bárány volt, aki elszakadt a nyájától és az autópályára keveredett, ahol elütötte egy gépkocsi. A rendőrség megbírságolta a pásztort, mert nem ügyelt megfelelően nyájára.


Már a GPS-nek sem hihetünk

Folyóba zuhant egy autó Németországba, mert vezetőjét megzavarta navigációs készüléke. A sofőr inkább hitt GPS-ének, mint saját szemének és a kompkikötőn át a vízbe vezette autóját. A kocsi utasai szerencsére még időben ki tudtak szabadulni a járműből, és biztonsággal elérték a folyópartot. A tűzoltók később felszínre hozták a gépjárművet.


Ennyit az állampolgári kötelességtudatról

Szemtanúként vett részt egy kaposvári biciklisbalesetben az a férfi, akit szabálytalan parkolásért bűntettek meg. Állampolgári kötelességét teljesítvén a férfi visszatartotta az elkövetőt, mentőt hívott a sérülthöz, s értesítette a rendőrséget is. A rend őrei kiérkezésük után azonban megkérték, hogy álljon odébb autójával, ahol nem akadályozza a forgalmat. A hatósággal való együttműködés után azonban megkapta a "szeretetcsomagot", miszerint tiltott helyen parkolt kihallgatása alatt.