Másfél millión tüntettek Madridban az abortusz-liberalizálás ellen

Vágólapra másolva!
Madridban szombaton tömegdemonstrációt tartottak a katolikus szervezetek felhívására a művi terhességmegszakítás tervezett liberalizálása ellen.
Vágólapra másolva!

A szervezők becslése szerint közel másfélmilliónyian, közülük sokan transzparensekkel, zászlókkal vonultak fel a spanyol fővárosban, hogy tiltakozzanak a szocialista kormány által napirendre tűzött reform ellen. "Minden élet számít" - állt az egyik feliraton. Mások terhes nőket ábrázoló plakátokkal, valamint embriókról készült ultrahang-felvételeket ábrázoló táblákkal vonultak fel.

A törvénytervezet lehetővé tenné az abortuszt a terhesség 14. hetéig, illetve a jövőben a 16 és 17 éves lányoknak nem kellene kikérniük szüleik beleegyezését. A törvényről még ebben az évben szavaz a parlament.

A hatalmas tömegek jelenléte mutatja, hogy a kérdés még mindig rendkívül érzékenyen érinti a zömében katolikus ország lakosságát. A művi terhesség megszakítás tilalmát - szigorú korlátozásokkal - 1985-ben enyhítették. Ennek értelmében megengedett az abortusz nemi erőszak és a magzat rendellenes fejlődése miatt, valamint akkor, ha az orvos úgy ítéli meg, hogy a terhesség veszélyezteti az anya fizikai és mentális egészségét. Spanyolországban évente körülbelül százezer abortuszt végeznek, döntő többségét ez utóbbi "kiskapura" hivatkozva.

A szocialista kormány azt hangoztatja, hogy az új törvény a nők kezébe adja annak jogát, hogy szabadon dönthessenek a terhesség vállalásáról.