Vágólapra másolva!
A bőr testünk legelső védőrétegét képezi, ezért ápolására különös figyelmet kell szentelni, legfőképp azért, mert bőrünk egyben az egyik legfontosabb érzékszervünk is.
Vágólapra másolva!

A szép arcbőr titkára minden nő kíváncsi. Ami biztos: jelentős összefüggés van a táplálkozás, a belső szervek egészsége és a bőr között, de a stressz és a lelki tényezők is kihatással vannak bőrünk szépségére.

Sokan panaszkodnak kivörösödő hajszálér- és bőrpír-problémákra. Értágulati problémákkal a nők hozzávetőleg 70-80 százaléka küszködik, esztétikailag a legzavaróbb, amikor az orron és az arcon jelennek meg a foltok. Ez a bőrjelenség azért alakul ki, mert a hajszálerek összehúzódása és kitágulása befolyásolja, és szabályozza a vér áramlását.

A hajszálerek kialakulásában számos tényező közrejátszik. Örökletes tényező a hormonháztartás változása, a terhesség, a fokozott stressz vagy az erős UV- sugárzás. Férfiak esetében jóval ritkábban fordul elő, esetükben leggyakrabban a túlzásba vitt alkoholfogyasztás a ludas a hajszálerek kialakulásában.

A bőrgyógyászok a hajszálerek eltüntetésére elsősorban a KTP- lézeres megoldást javasolják, melynek előnye, hogy a vörös hajszálereket úgy tünteti el, hogy a mellette lévő bőrfelület egyáltalán nem károsodik. Az eljárás kisfokú fájdalommal jár, mivel a bőrfelületet érő nagyobb dózisú fény égető, szúró érzést kelt.

Egy másik, szintén hatásos bőrgyógyászati kezelési módszer, ha az erekbe rádióhullám-impulzusokat juttatnak; ezt egy egészen vékony tűvel végzik. Szerencsére ez utóbbi módszer sem károsítja a környező bőrfelületet. A szakorvosi beavatkozáson kívül otthon is alkalmazhatunk könnyebb kezeléseket: hatásosak lehetnek olyan kozmetikumok, készítmények, melyek tartalmaznak például flavonoidot, C- és E-vitamint, vagy ceramidot.

a kozmetikusok a hajszálerek eltüntetésére jóval praktikusabb módszer javasolnak, bár ennek hatékonysága nem hosszútávú. A kozmetikumok nagy segítséget jelenthetnek. Elsőként kenjünk vékony rétegben zöld színű korrektort a problémás bőrfelületre, mivel ez vizuálisan szinte teljes mértékben eltünteti a vörösséget. Tudvalevő ugyanis, hogy a zöld valamint a piros keveredéséből fehér árnyalatot nyerünk. Ezt a korrektorréteget hagyjuk a bőrön megszáradni, majd ezt követően kenjük rá a bőrszínünknek megfelelő alapozót. Ne feledjük, hogy a zöld színű korrektort soha ne kenjük az alapozórétegre!