A világ legnagyobb adag egészséges étele

Vágólapra másolva!
Feltehetően a világ legnagyobb adag - 13,8 tonnás - salátáját készítették el a hét végén a görögországi Kréta szigetén, Ierapetra kikötővárosban.
Vágólapra másolva!

A görög televízió jelentése szerint 6,5 tonna paradicsomot, 3 tonna uborkát, 2 tonna paprikát, egy tonna hagymát, 800 kiló feta sajtot és 500 kilónyi olívaolajat használtak fel a salátához, amelyhez 100 négyzetméternyi terület kellett.


A salátakészítésben jelenleg Izrael a csúcstartó a Guinness Rekordok Könyve által is igazolt 10,2 tonnás adaggal, amelyet 2007-ben állítottak össze.


Mi termeljük a világon a legjobb zöldségeket, és ezt meg is akartuk mutatni - indokolta a rekordkísérletet Manolisz Masztorakisz polgármester, aki reméli, hogy a rekordot hitelesítik, és városa bekerülhet a Rekordok Könyvébe.


Az óriássaláta javát vasárnapra virradóra már el is pusztította a városkába érkezett 8 ezer látogató, illetve turista.