Ausztráliában bemutatták a bionikus szem prototípusát

Vágólapra másolva!
Tervezői szerint helyreállítja a romló szemű emberek látását a kedden bemutatott bionikus szem. A termék támogatói szerint a Braille-ábécé óta ez lehet a legjelentősebb áttörés ezen a területen.
Vágólapra másolva!

Kevin Rudd miniszterelnök, akinek kormánya 42 millió ausztrál dollárt (kb. 7,5 milliárd forint) fordított a programra, azt nyilatkozta, hogy az eszköz generációnk egyik legjelentősebb orvosi vívmánya lehet.


"A bionikus szem program következtében Ausztrália a bionikus kutatás élvonalában maradt és lehetőségünk nyílt arra, hogy több ezer ausztrál és más nemzetiségű beteg látását helyreállítsuk" - mondta a szigetország miniszterelnöke.


Az eszközt, melynek egy részét sebészeti úton beültetik a szembe, olyan betegek számára tervezték, akik degeneratív látáscsökkenésben szenvednek, amit az örökletes betegség, a retinitis pigmentosa, vagy az időskori makula-degeneráció okoz. A készülék egy szemüvegbe épített miniatűr kamerát tartalmaz, amely a rögzített képeket a viselő zsebében elhelyezett processzorba továbbítja. Ezt követően a processzor vezeték nélküli alkalmazással továbbküldi a jelet egy a szembe ültetett egységbe, amely közvetlenül ingerli a retina életben maradt idegsejtjeit, amelyek elküldik a kép jeleit az agyba.


A bionikus szemet használókban nem lehet majd a tökéletes látást helyreállítani, de a remények szerint képesek lesznek fénypontokat észlelni a látómezőjükben, amiből az agy rekonstruálhatja a képet.


A Bionic Vision Australia, a prototípust előállító egyetem és kutatóintézet kutatási igazgatója, Anthony Burkitt professzor szerint az eszköz megváltoztathatja az emberek életét.


"Várakozásaink szerint ez a retina-implantátum megnövekedett mobilitást és függetlenséget biztosíthat a felhasználóknak, és az implantátum későbbi változatai végül azt is lehetővé teszik majd a pácienseknek, hogy felismerjék az arcokat, és elolvassák a nagybetűs feliratokat" - nyilatkozta.


Kevin Murfitt, az ausztrál vakok és gyengénlátók szövetsége, a Vision Australia elnöke úgy véli, a bionikus szem a legújabb figyelemreméltó találmány ezen a területen.


"Ez valóban forradalmi, és a vakság és gyengénlátás terén ez lesz a legnagyobb áttörés az óta, hogy Louis Braille 200 éve feltalálta a Braille-ábécét" - nyilatkozta az ABC rádió műsorában. A bionikus szem egy sor vizsgálaton esik át, mielőtt 2013-ban elvégzik az első emberi beültetést.