A nyugati étrend drámaian átalakítja bélbaktériumainkat

Vágólapra másolva!
Egy afrikai falu főként vegetáriánus étrenden élő, 2 éves korukig anyatejjel táplált gyermekei teljesen más bélbaktériumokkal rendelkeznek, mint az európai nagyvárosokban élő gyerekek, akik nyugati táplálékokat fogyasztanak, és körülbelül fele annyi ideig kapnak anyatejet, mint afrikai társaik.
Vágólapra másolva!

A nyugati étrend drámaian megváltoztatja bélrendszerünk baktérium összetételét - nyilatkozta az AFP-nek Mario Ciani, a New York-i Mercy College természettudományi részlegének vezetője, Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban közzétett új olasz tanulmány egyik szerzője.


Ráadásul a bélflóra változásai befolyásolják az elhízás szintjét és az allergia valószínűségét is. "Az a baj, hogy túl sok olcsó, kényelmes élelmiszert fogyasztunk, mert ezt diktálja az életmódunk, ezek pedig hozzájárulhatnak az allergia kialakulásához" - tette hozzá Marianne Grant dietetikus.


Bélrendszerünk átalakulása


Az emberi bélrendszerben élő jótékony baktériumok nagy száma és sokfélesége segít az emésztésben és az elfogyasztott élelmiszerek feldolgozásában. A tanulmány rámutat, hogy az emberi étrend és bélflóra drámai mértékben megváltozott a neolitikumban, amikor kb. 10 ezer évvel ezelőtt a mezőgazdasági termelés megkezdődött, és a nomád életmód a háttérbe szorult.


Az élelmiszerellátás változásával a bélbaktériumok száma és típusa is megváltozott, ami több betegség kialakulásához is hozzájárulhatott. A 20. században az antibiotikum bevezetésével, a védőoltások megjelenésével és a higiénia javulásával a bélflóra még jobban átalakult. Ezekkel a változásokkal egy időben az allergiás és az autoimmun betegségek is elterjedtek.


A nyugati étrenddel számos mikroba eltűnik a bélrendszerből


Az afrikai Nanoro falu 15 gyermekének székletmintájából kinyert minták és ugyanennyi firenzei gyermek mintáinak összehasonlításából az derült ki, hogy az olasz gyermekekben több az elhízással összefüggő mikroba, kevesebb viszont a gyulladást csökkentő zsírsav. A mikrobák populációja összességében kisebb sokféleséget mutatott a nyugati gyermekek bélrendszerében.


Nem ez volt az első olyan tanulmány, amely azt mutatta ki, hogy a világszerte terjedő nyugati életmód és étrend hatást gyakorol a bélflórára. Egy korábbi vizsgálatból az derült ki, hogy a csecsemők bélrendszerében előforduló baktériumok keveréke előre jelezheti azt, hogy a gyermek idősebb korában túlsúlyossá vagy elhízottá válik-e.


Egy másik tanulmány arra derített fényt, hogy a csecsemők antibiotikumos kezelése fokozza annak valószínűségét, hogy a gyermekben asztma fejlődik ki.


Egy sült csirkéért régen meg kellett dolgozni


"A tanulmány nem hozott újszerű eredményt, de feltétlenül megerősítette azt, hogy szervezetünk még mindig a vadászó/gyűjtögető életmódra van beállva. Több zöldséget és gyümölcsöt kellene ennünk, és sok testmozgással kellene kompenzálnunk. Ha ma valaki rántott csirkét akar enni, behajt az autós büfébe, és megkapja. Ha régen valaki sült csirkét akart enni, vadásznia kellett, fel kellett hajtania és el kellett ejtenie a csirkét, majd haza kellett vinnie, le kellett fosztania a tollát, ki kellett beleznie, és el kellett készítenie. Ha pedig rántott csirkét akart, még a zsemlemorzsát is magának kellett elkészítenie a panírhoz" - tette hozzá Grant az AFP-nek.