Szívbetegség okozta George Michael halálát

george michael énekes wham! zene dal angol
George Michael 2011-ben
Vágólapra másolva!
Szívbetegség okozta George Michael halálát a halottkém hivatalos jelentése szerint.
Vágólapra másolva!

George Michael karácsony első napján, az angliai Oxfordshire megyében lévő otthonában halt meg. Menedzsere, Michael Lippman decemberi közlése szerint a popsztár halálát hirtelen szívmegállás okozta, de a hatóságok akkor ezt nem erősítették meg.

A kedden, Londonban ismertetett részletes vizsgálati jelentés szerint George Michael halálának elsődleges oka elégtelen szívműködéshez vezető kitágulásos szívizom-elfajulás – dilatatív kardiomiopátia – volt, amihez egyéb szív- és májfunkciózavarok is járultak.

Mivel a jelentés szerint az 53 éves

George Michael természetes okokból halt meg, a hivatalos vizsgálat lezárult, további tájékoztatás nem várható.

George Michael az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeley-vel alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott. Csaknem négy évtizedet átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott, hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át.