Meghalt a fúziós jazz nagyapja, Larry Coryell

Larry Coryell Portrait Session
NEW YORK - AUGUST 1996: American jazz guitarist Larry Coryell poses for an August 1996 portrait in New York City, New York. (Photo by Bob Berg/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Ezen a hétvégén lépett fel utoljára a gitárvirtuóz Larry Coryell. Kétszer is játszott egy New York-i jazzklubban. A koncertek rendben lementek, de Coryell meghalt: a hotelszobájában találtak rá. Állítólag álmában érte a halál vasárnap. A gitáros 73 éves volt. 
Vágólapra másolva!

Egészen elképesztő mennyiségű, több mint 60 szólólemezt adott ki, de rengeteg másik albumon is játszott vagy közreműködött ilyen-olyan módon. Coryellt elsősorban

a fúziós jazz nagyapjaként tartják számon,

de rengeteget tett a jazz-rockért is, bár a két műfajt a legtöbben egyként szokták emlegetni.

Larry Coryell egy 1996-os fellépésén Forrás: Getty Images/ Bob Berg

Coryell négy évesen kezdett zongorázni, de tizenévesen a gitárra váltott. Már akkoriban több zenekarban is játszott, de mivel

úgy gondolta, nem elég jó ahhoz, hogy zenei karriert fusson be,

az egyetemen inkább újságírást tanult. Közben azért a gitártól sem köszönt el végleg. Magántanárhoz járt az egyetemi évek alatt. A diploma után pedig maradt a hangszer és a zene, az újságírói szakma pedig elhomályosult. Az első lemez, amin Coryell közreműködött, Chico Hamilton dobosé volt 1966-ban. Még ebben az évben Coryell megalapította a The Free Spirits nevű együttest, ahol már írta, énekelte a dalokat, és szitározott is.

1968-ban pedig már szólólemezzel jelentkezett. Pár évvel előtte nősült, és feleségének ajánlotta az albumot. Legalábbis a címe erre utal: Lady Coryell. Aztán egy évvel később jött a második album Coryell címmel.

Felesége igazi inspirációs forrás volt: Julie Coryell versei és fényképei több lemezborítójára is felkerültek.

A nő még énekel is az 1984-es Comin' Home című albumon. A pár egyébként két évvel később elvált. Coryell legismertebb albuma az 1969-es Spaces, volt. Főleg azért lett híres a lemez, mert ezt tartják a fúziós jazz műfaj kezdetének. Érdekes, hogy fiatalon nem érezte elég jó gitárosnak magát, aztán pályafutása alatt olyan jazzóriásokkal lépett föl, mint Miles Davis.

Karrierje egyébként nem volt teljesen zökkenőmentes. Például ő alapította 1979-ben a The Guitar Triót, amiből végül heroinfüggősége miatt kellett kiszállnia. Al Di Meolát hívták a helyére. Larry Coryell már 1983-ben járt Magyarországon. A Szegedi Jazzhétvégén, november 19-én játszott az Ifjúsági Házban. 100 forintért lehetet bejutni a koncertjére, ahol állítólag szardíniákként zsúfolódtak össze a nézők. A Billboard azt írja, Coryell tervei között volt egy nyári turné az újra összehívott The Eleventh House-szal.