Megérte másfél évet várni Lana Del Rey új dalára

Lana Del Rey
SAN FRANCISCO, CA - AUGUST 07: Lana Del Rey performs during the 2016 Outside Lands Music And Arts Festival at Golden Gate Park on August 7, 2016 in San Francisco, California. (Photo by C Flanigan/WireImage)
Vágólapra másolva!
Lana Del Rey majdnem másfél évvel ezelőtt megjelent, legutóbbi albuma óta lényegében hallgatott. Egészen mostanáig, mert új lemezen dolgozik, és ki is adott erről egy dalt a napokban. Jól sikerült.
Vágólapra másolva!

Az amerikai énekesnő, Lana Del Rey másfél éves hallgatást tört meg a napokban. Legutóbbi albuma, a 2015-ös Honeymoon óta nem hallatott magáról, de kiderült, hogy új albumon dolgozik, és meg is mutatott egy dalt róla. Az albumról egyébként azt mondta a Rolling Stone-nak, hogy az eddigi négy albumát igazából magának csinálta, ez viszont - ahogy fogalmazott, -

Az új album nevét egyelőre nem adták ki, jövőbeli életének a Love című szám az első jele. A dalt hirdető kampány részeként Los Angelesben több helyen is plakátok jelentek meg. A posztert

szándékosan mozisra, szándékosan régiesre tervezték.

És nem is csak a dalt, hanem a közelgő videoklipjét is hirdeti. Annyit lehet tudni a klipről, hogy Rich Lee rendezi majd, és valószínűleg a dalszöveghez illeszkedve a fiatalság és a szerelem sem maradhat ki belőle. Például a videó szerelmi tematikájára utaló jel, hogy a plakát egyik verzióján az énekesnő mellett feltűnik egy férfi arc is.

Az állóképes zenei videót két nap alatt már másfél millióan nézték meg, ami nem rossz eredmény, látszik, hogy várták már a rajongók. És nem hiába, mert jól sikerült.