Több mint 8,5 milliárdot osztott szét az Artisjus 2016-ban

hanglemez lejátszó zene
A vinyl record plays on a record player at the vinyl record shop 'Black Plastic' in Dortmund, Germany, 13 April 2016. Numerous record shops in the area are staging the so-called 'Record Store Day 2016' event offering music fans and collectors limited editions of exclusive vinyl records. Photo: Ina Fassbender/dpa
Vágólapra másolva!
18 ezer új magyar zenemű született 2016-ban, ami nagyjából pont ugyanannyi, mint az előző évben. 2016-ban az Artisjus 558 444 különböző zenemű elhangzását azonosította, és ez alapján 8,627 milliárd forint jogdíjat osztott szét az alkotók és jogutódjaik között. Jó páran kaptak havi 1 millió forint fölötti összeget a jogdíjakból.
Vágólapra másolva!

Az Artisjus adatai szerint 2016-ban majdnem pontosan ugyanannyi magyar zenemű született, mint 2015-ben - tavaly 180 30, tavalyelőtt pedig 18 348.

Az Artisjus 558 444 különböző zenemű elhangzását azonosította be és dolgozta fel 2016-ban, és ez alapján összesen

8,627 milliárd forint jogdíjat osztott szét az alkotók és jogutódjaik között.

Az Artisjus 2016-os adataiból az is kiderül, hogy az új zeneművek műfaji eloszlása is változott az elmúlt évben. 2015-ben még fej-fej mellett volt a rock és elektro/dance, tavaly már 3 százalékkal lemaradtak az új rockos művek. 2016-ban az összes új zenének már 14 százaléka volt elektro, és

csak 11 százaléka rock.

Az összes jogdíjkifizetés fele került magyar szerzőkhöz Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Ina Fassbender

A műfaji

torta legnagyobb szelete továbbra is a popé, 21 százaléknyit hasítanak.

Egyébként az alternatív, a világzne, a hiphop és a klasszikus is meghatározó, 8-9 százalékos részesedéssel. A filmzene 6 százalékkal, a dzsessz 3-mal, a latin és a gyerekzene 2-2 százalékkal szerepel a listán.

Az Artisjus 2016-ban 1279 szerzőnek adott legalább havi 50 ezer forint jogdíjat.

Havi 1 millió feletti összeget 33-an, 500 ezer és 1 millió közöttit 75-en kaptak

az elhangzott zeneműveik után. 100 ezer és 500 ezer forint közötti jogdíjat 613-an, 50 ezer és 100 ezer forint közöttit 558 szerző és jogutód kapott havonta.

A 2016-ban bejelentett új dalok szerzőinek többsége magyar, és az élőzenei lejátszás esetén 60, a kiadott hangfelvételeken 66 százalék a magyar szerzeményű dalok aránya. Az összes jogdíjkifizetésben

a magyar dalok aránya elérte az 52 százalékot,

ez az arány 2015-ben még csak 49 százalék volt. A rádiós elhangzások után járó jogdíjak tekintetében az összes jogdíj 44 százaléka került magyar szerzőkhöz. A törvény egyébként 35 százalékos minimális arányt ír elő a rádióban játszott magyar dalokra. A tévés elhangzások után a kifizetett jogdíjak 46 százaléka, az eladott hangfelvételek után 66 százalék jutott magyarokhoz.