Soha nem látott fotók kerültek elő a Nirvana budapesti koncertjéről

Nirvana koncert a Petőfi csarnokban 1989-ben
Vágólapra másolva!
Eddig azt gondolták a rajongók, hogy nincsenek képek a legendás koncertről, viszont most kilenc fotó is előkerült.
Vágólapra másolva!

Mindössze egyszer játszott Budapesten a Nirvana: 1989. november 21-én a Petőfi Csarnokban léptek fel 100-150 ember előtt, a TAD előzenekaraként. Mivel akkor még ismeretlennek számított a zenekar, szöveges beszámoló is alig van a koncertről, képeket pedig pláne nem lehetett találni róla.

Az első és utolsó Nirvana koncert a Petőfi Csarnokban, 1989. november 21-én Forrás: recorder.blog.hu/Fejér Zsuzsa

Eddig csak olyan fotókat ismertünk, amely a Nirvana tagjairól készült Budapesten, de nem a koncert közben. Ezért óriási dolog, hogy a Recorder blognak most sikerült megszereznie kilenc fekete-fehér képet, amelyet Fejér Zsuzsa készített, aki nem tudott arról, milyen ritkaságnak számítanak a képek.

"Fejér Zsuzsa 1989-ben ott volt a budapesti Nirvana/TAD-koncerten,

Azonban a fodrásza, aki nagy Kurt Cobain-rajongó (emlékzenekaruk is van), felvilágosította, hogy ritkaságszámba mennek a koncertről készült képek, ezért volt olyan kedves, hogy felajánlotta azokat a Recordernek. Nagyon szépen köszönjük!" - írja a blog.

Az összes fotót ide kattintva lehet megnézni.