Már 1 millióan látták Adele legújabb videóját

Adele vékonyabb, mint valaha, Adele, súly, video
Vágólapra másolva!
A Send My Love (To Your New Lover) a harmadik dal a 25 című albumról, amelynek van már hivatalos videója. 
Vágólapra másolva!

A Hello volt az első dal, amely videót kapott az albumról, és óriási sikert hozott. 2015 október 22-én tették fel, és mára már másfél milliárdan látták. Ez jelenleg az ötödik helyet jelenti azon a listán, amelyet Psy Gangnam Style-ja vezet több mint 2,5 milliárddal.

A Hello és a When We Were Younger alapvetően párkapcsolati témájú dalok. Leginkább a szakítással foglalkoznak. Ebbe a sorba tökéletesen illik a Send My Love (To Your New Lover) is. Igaz, erre a számra talán már táncolni is lehet. A korábbi videók meglehetősen statikusak voltak, legalábbis Adele nem sokat mozgott bennük. A Hello videójában például egy őszi erdőben áll szőrmekabátban, illetve színészként is játszik az elképzelt párkapcsolat jeleneteiben. Az új videó képi világa is egyszerű alapokon nyugszik. Adele egy virágos ruhában áll a fekete háttér előtt. Itt azonban a zene és a videós effektek is jóval vibrálóbbak a letisztult alapok ellenére is. Az énekesnő táncol és forog is a klipben.

A videót vasárnap este tették fel, néhány óra alatt már több mint 900 ezren látták. Az albumról kiadott második videót majdnem 126 millióan. Ez jócskán elmarad a Hello sikerétől, majd az idő eldönti, hogy tud-e javítani Adele.