Micsoda poptörténeti napokat élünk!

adele
Vágólapra másolva!
Amikor a lemezeladások állítólag haldoklanak, és nagyítóval kell keresni a valódi sztárokat. 
Vágólapra másolva!
Adele mindenkit lever Forrás: Origo

Adele és Justin Bieber egymást felváltva döntenek meg korábban elképzelhetetlennek gondolt rekordokat. Adele első single-je is rendkívül sikeres volt. Ahogy korábban írtuk, neki sikerült a leggyorsabban elérni 100 milliós nézettséget Youtube-on, előtte Miley Cyrus 2013-as Wrecking Ballja gyűjtögette leggyorsabban a kattintásokat, egy hét alatt 330 ezren vásárolták meg, amiből 259 ezer volt a letöltés és 28 országban vezeti vagy vezette a slágerlistákat.

A november 20-án megjelent 25 című harmadik albumának pedig jó esélye van arra, hogy

minden idők legjobban fogyó

albuma legyen. Az első három napon 2,3 milliót adtak el belőle az Egyesült Államokban, úgyhogy simán megdöntheti az 'NSYNC 2000-es első hetes rekordját. Akkor a No Strings Attached című albumból 2,42 millió példányt adtak el. Összehasonlításként Taylor Swift 1989-jéből alig 1,3 milliót adtak el, bár az tény, hogy Adele albumát nem tették streamelhetővé.

Az Egyesült Királyságban is kifejezetten jól megy Adele-nek. A Music Week adatai szerint a 25-ből már több 530 ezret adtak el, amivel rögtön a legsikeresebb női előadó lett. Az elsőséget Susan Boyle-tól vette át, akinek 2009-es albumából egy hét alatt is csak 412 ezer fogyott. Eddig az Oasis 1997-es Be Here Now-ját vették egy hét alatt a legjobban az Egyesült Királyságban, de Adele a cím megszerzéséhez valószínűleg röhögve elad még 158 ezer albumot a maradék négy napban.

Időközben a nirvanásokat hergelő Justin Bieber a Beatles és Drake rekordját döntötte meg azzal, hogy

egyszerre 17 dala van fönt

az amerikai slágerlistán. Már az is elképesztő teljesítmény volt, amikor a Beatles 1964 áprilisában 14 dallal szerepelt a Billboard Hot 100-ban. Ezt sikerült Drake-nek beállítania, de miután Justin Bieber november 13-án kihozta a Purpose-t, letarolta a listát. Az első tízben ráadásul három dala is van: a Sorry, a Love Yourself és a What Do You Mean.