Így énekli a Queen Bohemian Rhapsodyját Kanye West

kanye west, glastonbury
Vágólapra másolva!
A rapper annak ellenére is megtartotta a koncertjét a Glastonbury fesztiválon, hogy a márciusi bejelentése óta még aláírást is gyűjtöttek ellene. 
Vágólapra másolva!

Több mint 130 ezren írtak alá egy petíciót, hogy a rappert cseréljék le, mert nem méltó a fesztiválhoz.

A fogadóirodák pedig úgy számoltak, hogy nagy az esélye annak, hogy kifütyülik a koncerten. Alig hozott volna pénzt, ha ez tényleg megtörténik.

Ehhez képest aztán végig üvöltve énekelték a fesztiválozók a rapper sorait.

Kanye West pedig egy meglepetéssel is készült: elénekelte a Queen Bohemian Rhapsody-jának első néhány sorát, bár soha nem tudott énekelni.

A színpadra ugyan valahogy feljutott egy Lee Nelson nevű komikus is, hogy megakassza a fellépést, de ez inkább béna mint vagány volt.