Meghalt Csikós Attila építész és díszlettervező

Csikós Attila díszlettervező Csikós Attila építész-díszlettervező
Budapest, 2015. október 9. Csikós Attila díszlet- és jelmeztervező életmű-kiállításának megnyitóján a Pesti Vigadóban 2015. október 9-én. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas építész, jelmez- és díszlettervező, az Operaház örökös tagja és mesterművésze, valamint a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. Csikós Attila hosszan tartó, súlyos betegség után, 74 évesen halt meg. 
Vágólapra másolva!

Csikós Attila 1942. augusztus 5-én Ungváron született. Körülbelül ötszáz prózai és zenés előadás, balett és nagyopera, étterem és élménypark, lovagi játék, valamint szórakoztató központ, játékfilm és tv-film látványvilágát határozta meg Magyarországon és külföldön egyaránt.

1965-től nyolc éven át volt a Bayreuthi Ünnepi Játékok díszlettervező-asszisztense. Első operaházi díszlettervezését Verdi Trubadúr című operájához készítette, amit további 75 opera- és balettbemutató - többek között a Pillangókisasszony, A Nibelung gyűrűje, a Salome, A cigánybáró, a Bánk bán, a Seherezádé, a Don Juan és az Aida - követett.

Csikós Attila életmű-kiállításának megnyitóján a Pesti Vigadóban 2015. október 9-én Forrás: MTI/Marjai János

Több mint száz szabadtéri és arénaprodukció fűződik a nevéhez,

többek között a Carmen, Hunyadi László, az Álarcosbál, A trubadúr, az Aida, a Salome és a Jézus Krisztus Superstar. 2008-ban Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperája jubileumi előadásának díszletét tervezte. 1968-tól nagyjából 90 színházi bemutatóra tervezett díszletet a Nemzeti Színházban, a Vígszínházban, a Pesti Színházban, a Madách Színházban, egyéb darabok mellett Az ügynök halála és A vágy villamosa, az Oliver, a Shakespeare-királydrámák vagy a János király és az V. Henrik című előadásokét.

1992-ben Kaltenbergben a középkori kastélyt és a lovagi torna négyezer fős tribünjét, 1996-ban a coloradói Vailben középkori éttermet, 2001-ben Párizsban az Eurodisney Park Ludwig Király Kastélyát és éttermét, 2003-ban Münchenben a Ludwig Király Éttermet, 2005-ben Aichiben a világkiállítás német kiállítási pavilonját, 2010-ben pedig

a sanghaj-i világkiállítás német pavilonjának kastélyéttermét tervezte.

2011-ben fejezte be a középkori élményváros tervezését Zsámbék mellett, 74 hektáros területen.

Művészetét 2015. október 10. és november 29. között Álomvilág címmel mutatta be életmű-kiállítás a Vigadó Galériában. Szintén 2015-ben látott napvilágot a Balassi Kiadónál munkáit és életét dokumentáló könyve Épített varázslat címmel.