Gerillaáron lehet műalkotásokat venni a Klauzál téren

Bánhegyi Dóra
Kék merengő
Vágólapra másolva!
NEM CSAK AZ A MŰVÉSZET, AMI DRÁGA címmel nyit kiállítást és vásárt a Godot Galéria a Klauzál téri vásárcsarnokban december 15-én. Érdemes az első napokon menni, mert az árak folyamatosan emelkednek. 
Vágólapra másolva!

A Godot Galéria először rendez fiatal képzőművészek munkáiból összeállított kiállítást és vásárt a Klauzál téri Vásárcsarnokban. Körülbelül 100 művész munkáját mutatja be a NEM CSAK AZ A MŰVÉSZET, AMI DRÁGA című kiállítás.

Bánhegyi Dóra: Kék merengő Forrás: Godot Galéria

Lesznek festmények, grafikák, fotók és design termékek is a kiállításon. Ezeket pedig

meg is lehet vásárolni.

A Godot Galéria a kiállítással egyértelműen a fiatal alkotók számára nyújt lehetőséget a bemutatkozásra.

A kiállításra beválogatott műveket egy pályázat előzte meg, amire 350 alkotó jelentkezett. A pályázók közül pedig 100 művész munkái kerültek be a kiállítható és eladható alkotások közé. A vásáron úgynevezett

gerilla árazást használnak majd a szervezők.

Ez igazából kicsiben tükrözi azt a folyamatot, ahogy a művészek és alkotásaik folyamatosan emelkedő értékkel bekerülnek a művészeti vérkeringésbe.

Kovács Ágota Csellista című munkája árnyékával együtt Forrás: Godot Galéria

Ezért az esemény első napjaiban, egészen december 18-ig a műveket induló áron lehet megvenni, majd az áruk szépen lassan emelkedik, és így elkezdenek közelíteni valós értékük felé. A 2016. december 15-én 18:00 órakor kezdődő kiállítás megnyitót regisztrációhoz kötött Preview előzi meg.