Kiperelték a Szépművészetiből, hol tárolta a festményeit

Habony Árpád; Havasi Bertalan; Vajna, Andrew G. Foglalkozás kisbusz kormánybiztos Közéleti személyiség foglalkozása KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ médiaszakember sajtófőnök SZEMÉLY tanácsadó Foglalkozás kormánybiztos Közéleti személyiség foglalkozása KÖZLEKEDÉSI ESZK
Kötcse, 2013. szeptember 15. Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó (b), Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos (k) és Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke (j) érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére Kötcsén 2013. szeptember 15-én. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Az Átlátszó másfél évig pereskedett azért, hogy a Szépművészeti Múzeum elmondja, pontosan hol voltak hónapokig azok a nagy értékű műkincsek, amiket Halkó Gabriella cége kölcsönzött a múzeumból. Most elárulták a címet.
Vágólapra másolva!

Az Átlátszó most közzétette a bíróság jogerős döntését követő hivatalos tájékoztatást, ami szerint a képek a

a Szerb utca 9. szám alatt lévő, I. emelet 1. számú lakásban voltak.

Ezt a lakást hivatalosan Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó volt anyósa, az Orbán Viktor Facebook-oldalát kezelő Kaminski Fanny anyja bérli az önkormányzattól, ezt először az RTL Klub híradója hozta nyilvánosságra.

Habony Árpád volt anyósa bérli hivatalosan a lakást Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Jáksó, Halkó, Habony

Halkó Gabriella Jáksó László egykori élettársa, aki Habony Árpád közeli ismerőse. Halkó január végén lett a TV2 gazdasági és stratégiai igazgatója, erről itt írtunk.

Korábban a vs.hu írta meg: "Jáksó László és Halkó Gabriella kft.-je a Szépművészeti Múzeumtól összesen 300 millió forint értékű reneszánsz és barokk festményeket kölcsönzött mindössze 15 ezer forintos havi díjért. A műkincseket az egyik cégtulajdonos magánlakásában állították ki."

A cikkben az is szerepelt, hogy "a Brand Lab Tanácsadó Kft.-t Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó húgától, Habony Máriától vette meg 2010-ben Jáksó László és Halkó Gabriella, és a mai napig ők a tulajdonosok.”

A művek között van például két Antonio Diziani-kép, a Nimfa tájban és a Szatír tájban, illetve két Francesco Simonini-festmény, a Csatajelenet és Csatajelenet II.. A képek a nemzeti vagyon részét képezik.

A Jupiter Ámor diadalmenetében című festmény is a képek között volt Forrás: Wikimedia / Szépművészeti

Havi pár ezer

A cím nyilvánosságra kerülése után Juhász Péter, az Együtt párt alelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselője levélben jelezte a Szépművészeti Múzeumnak, hogy egy festményüket szeretné kibérelni.

"Az imént értesültem arról, hogy némi készpénzért bárki bérelhet önöktől képet a lakásába dekorációnak. Nekem nagyon megtetszett Albrecht Dürer A sárkány láncra verése; Látomás az új Jeruzsálemről című képe, így kérem, azt részemre bérbe adni szíveskedjenek. Kérem, értesítsenek a bérlés feltételeiről, havi pár ezer forintot szívesen áldoznék rá" - írta levelében, amit Facebook-oldalán tett közzé.