Uniós pénzből újulhatnak meg a magyar várak

magyar várak somoskő
Vágólapra másolva!
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a Nemzeti Kastély- és Várprogram turisztikai célú fejlesztéseinek támogatása című kiemelt felhívás 33 milliárd forintnyi keretösszeggel.
Vágólapra másolva!

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára azt mondta, a várak és kastélyok minimum 50 millió forint, maximum 1,5 milliárd forint támogatásban részesülhetnek, míg a világörökségi helyszíneken elhelyezkedő várak, kastélyok esetében a támogatás elérheti a 3 milliárd forintot is az akár 100 százalékos támogatás mellett.

kastélyok közül pedig például a bicskei Batthyány-kastély és parkja, vagy a szécsényi Benczúr-kastély.

Megújulhatnak a magyar várak Forrás: Origo

Az egyes várakra, kastélyokra vonatkozó fejlesztési elképzeléseket külön-külön szükséges benyújtani kiemelt kiválasztási eljárásrend szerint. Az első támogatási igény benyújtására leghamarabb szeptember végén kerülhet sor.

Élményszerű látogatás

A támogatható tevékenységek között szerepel többek között az egyedi turisztikai profil kialakítása, ami a helyszín egyediségére építő, a turisztikai élmény alapjául szolgáló innovatív attrakciófejlesztést jelent. Támogatható továbbá az örökséghelyszín eredeti funkciójának bemutatása, illetve az élményszerű látogatás feltételeit biztosító interpretációs és látogatómenedzsmentet célzó fejlesztések, élményelemeket jelentő technikai fejlesztések, interaktív bemutatási formák.

A programból újulhat meg többek között a diósgyőri vár is Forrás: Origo

Az uniós támogatás segítségével kialakítható a gyűjtemény bemutatására alkalmas többfunkciós terem, kiállítótér is. Megvalósítható továbbá a nemzetközi vonzerővel rendelkező, az épület történelméhez, funkciójához kapcsolódóan megrendezésre kerülő kulturális, művészeti rendezvények, fesztiválok lebonyolítására alkalmas infrastrukturális feltételek fejlesztése - tette hozzá.

Ide sorolható még a turistafogadás feltételeinek létrehozása, vendégfogadó terek kialakítása, illetve az attrakció üzemeltetéséhez kapcsolódó sajátos ismeretek megszerzését célzó képzés is - közölte az államtitkár.