Tom Hanks Budapesten nem csak forgatott, írt is

Tom Hanks
LOS ANGELES, CA - JANUARY 18: Actor Tom Hanks attends the People's Choice Awards 2017 at Microsoft Theater on January 18, 2017 in Los Angeles, California. (Photo by Christopher Polk/Getty Images for People's Choice Awards)
Vágólapra másolva!
Októberen jelenik meg Tom Hanks első novelláskötete. Kiderült, hogy többek között budapesti forgatásai alatt is dolgozott a történeteken.
Vágólapra másolva!

Tom Hanks első novelláskötete októberben jelenik meg az Egyesült Államokon kívül még hét másik országban is. Köztudott, hogy a színész rajong a régi írógépekért, és a Type: Some Stories című kötet

mind a 17 történetéhez valamilyen módon kapcsolódik egy mechanikus írógép.

Tom Hanksnek egyébként kisebb gyűjteménye is van, állítólag több mint 100 írógépet gyűjtött már össze.

A Guardian szerint Tom Hanks a köteten azt követően kezdett el dolgozni, hogy három éve a New Yorkerben megjelent egy írása, amely egy Holdra vezető amatőr expedícióról szól. Az elbeszélés felkeltette az Alfred A. Knopf kiadó főszerkesztőjének figyelmét.

Tom Hanks az írógépek szerelmese Forrás: Getty Images/Christopher Polk

Annyit már lehet tudni, hogy lesz a kötetben olyan történet, ami az egyik amerikai sportcsatorna, az ESPN új sztárjáról szól, egy másik pedig egy dúsgazdag amerikairól és hűséges alkalmazottjáról, akik valami nagyot akarnak csinálni, de lesz olyan is, amelynek egyszerűen színész a főhőse.

Tom Hanks elárulta, hogy

2015 óta írja a novellákat,

miközben New Yorkban, Berlinben, Budapesten és Atlantában is forgatott. (Magyarországon az Inferno című filmet forgatta annak idején.) Dolgozott rajtuk szállodákban, promóciós körutakon, szabadsága alatt, repülőn, de otthon, az irodájában is. Azt mondta, "ha be tudom osztani előre az időmet, akkor rendszerint reggel 9 és 13 óra között írok". A kötet az Egyesült Államokon kívül egyelőre hét másik országban, például Nagy-Britanniában, Brazíliában és Kínában is megjelenik. A hangoskönyves verziót természetesen maga Tom Hanks olvassa fel.