Sosem hitte volna, mi mindent lehet csinálni egy könyvvel

Vágólapra másolva!
Nem számít ritkaságnak, ha valaki naplót ír, amelyben a legszemélyesebb gondolatait fogalmazza meg. De az, hogy valaki pórázon sétáltassa a naplóját, vagy esetleg igyon belőle, meglehetősen extrém ötletnek hangzik. Egészen addig, amíg az olvasó (vagy ez esetben leginkább alkotótárs) kézbe nem veszi a Nyírd ki ezt a naplót! című kötetet. Ez ugyanis egy olyan könyv, amelyet nemcsak összefirkálhat a tulajdonosa, hanem a kötet kimondottan utasítja arra, hogy firkálja össze, ennél fogva a könyv tartalmának csak az olvasó képzelete szab határt. Keri Smith könyvének célja, hogy kikapcsoljon, és közben fejlessze a kreativitást, általános iskolás kortól felnőttkorig.
Vágólapra másolva!

A Nyírd ki ezt a naplót! nem színező. Rajzolhat bele az olvasó, és ki is színezheti, de csakis rajta múlik, hogy mit hogyan valósít meg.

Ebben a könyvben ugyanis fő a kreativitás:

egy-egy majdnem üres oldalon, egyetlen mondatával több alternatívát kínál. Szerepel benne például olyan „utasítás", hogy „Ússzon ez a lap!", de akad oldal, amelyet valamivel összekenni, összeragasztani, szétvágni vagy elveszíteni kell, esetleg egyenesen ennivalót csomagolni bele.

Ritka az ilyen felhívás egy könyv egy lapjának esetében. Forrás: Maxim Könyvkiadó

Ettől lesz egyedi a könyv, és az ötletgazdák szerint ha nem is szép vagy könyvbe való, amit csinált vele a tulajdonosa, az sem baj, sőt. Hiszen

a cél az, hogy vele és benne önmagát és a kreativitását fejezze ki, akinek a kezébe kerül.

Így élt a lehetőséggel egy olvasó. Forrás: Maxim Könyvkiadó Kft.

A könyv több terjesztő eladási sikerlistáján is az első helyre került, és mostanra megérkezett a folytatása is, a Nyírd ki ezt a naplót: Mindenhol. Ez egy kisebb, új feladatokkal bővült változata az eredetinek, amelyet könnyebb vihet magával mindenki bárhová.

A két könyv szerzője, Keri Smith egy kanadai gerillaművészből lett író és illusztrátor. Kanadában
a könyvein alapuló workshopokat tart, illetve illusztrációt tanít az Emily Carr Művészeti Egyetemen. Munkáit saját bevallása szerint Umberto Eco Nyitott mű poétikája ihlette. Kiadványai annyira népszerűek lettek, hogy az olvasók világszerte osztják meg a fotókat és videókat arról, hogy hogy "nyírják ki" a maguk naplóit.

Forrás: Maxim Könyvkiadó

Sőt, Christina Braun Nyírd ki csajosan címmel elkészítette a napló kifejezetetten nőknek szóló változatát is.