Ami pokollá teszi a kamaszok életét

ifjúsági irodalom BOOK DOCUMENT calm coffee cup cup COFFEE hot drink dark hair hair brown hair hair color
Young woman sitting at table, with coffee cup and book
Vágólapra másolva!
Bele lehet halni az internetes zaklatásba, vagy az inkább bennünket tesz gyilkossá? Van-e értelme mindannak, ami a kamaszokkal történik? És min vekengenek folyton ezek a mai fiatalok? Ha eleget olvasunk, kiderül.
Vágólapra másolva!

Nincs is jobb azoknál a regényeknél, amelyekben kamaszok a főszereplők, mivel az ő történeteikben a felnőttek világával való első találkozás révén különös, egyedi fénytörésben, más, a gyerekek nyíltságát még nem nélkülöző nézőpontban jelennek meg az élet komoly kérdései.

A kamaszproblémák mindenki számára ismerősek Forrás: Cultura Creative/© Cultura, all rights reserved./Mark John

Ráadásul ilyenkor kivétel nélkül mindig olyan problémákról van szó, amelyek mindenki számára ismerősek, hiszen egyszer mindenki átment azon a fájdalmas, nehézségekkel teli időszakon, amikor a körülmények rákényszerítették arra, hogy levesse magáról a gyerekbőrt.

Három különböző, a közelmúltban megjelent, elsősorban kamaszoknak szóló, de kivétel nélkül felnőttek számára is izgalmas magyar regényt olvastunk el. Az eltérő stílus és világkép mellett felmerült az a kérdés is: van-e egy ifjúsági regénynek feladata, és ha igen, vajon mi az?

Három könyv, három világ Forrás: Origo

Kalapos Éva: Massza

(Manó Könyvek, 2016, 237 oldal, 2990 Ft)

A hatalmas sikerű D.A.C.-kötetek szerzője, Kalapos Éva egyértelműen úgy érezte, ha kamaszregényt ír, a legjobb lesz fontos, aktuális, a korosztály számára csontig hatoló problémát választania. Ebben persze ott van ezernyi buktató lehetősége: ha a „mondanivaló” didaktikusra sikerül, azzal talán többet árt, mint használ, de könnyen átveheti az uralmat a tanító szándék az épkézláb cselekmény vagy a hiteles lélektan helyett, esetleg úgy különválhatnak az oktató bölcsességek a történet vázától, ahogy Dan Brown regényeiben válik el a Wikipédia-szerű ismeretterjesztés a thrillertől.

Kalapos Éva Forrás: Szőllősi Mátyás

Annál lenyűgözőbb, milyen hihetetlen profin és tehetségesen kerüli ki az összes csapdát Kalapos Éva. A főhős egy tizennégy éves fiú, aki épp csak egy kicsit „más”, mint a többiek: szereti a színházat és a fura verseket. Ez – meg az osztály jó csajának érdeklődése – bőven elég ahhoz, hogy magára vonja a kemény srácok figyelmét, akik mindent elkövetnek azért, hogy pokollá tegyék az életét.

A Massza minden szinten remekül működik. Egyrészt fájdalmasan jól írja le az internetes megfélemlítés, a cyberbullying hatásait, a folyamatos zaklató, fenyegető üzenetek, az állandó alázás miatti kiüresedést és

a legnagyobb nyomorúságban feltámadó gyilkos dühöt,

ahogyan azt is érthetővé teszi, miért nem működnek a fiú logikus reakciói, és hogyan bagatellizálja az ügyet a szülők, barátok, tanárok közül mindenki, akinek legalább feltűnik az egészből valami.

Másrészt a sztori is izgalmas: érdekes benne az első szerelem lélektana, ráadásul a szerző nem felejti el sem az érzések, sem a testiség szintjén, hogy gyerekekről beszél. És kiválóan működik a szimbólumrendszer is: a főhős épp a Frankensteint próbálja egy amatőr színtársulatban, és a Lény érzései úgy rímelnek az övéire, hogy ez soha ne tűnjön erőltetettnek.

Kalapos Éva: Massza Forrás: Origo

Harmadrészt pedig Kalapos Éva a nyelvhasználatban is megtalálja, hogyan tűnjön úgy hitelesnek a mai tizenévesek szlengjét használva, hogy a ló túloldalára se essen át a jópofizásban, és az irodalmi igényesség is megmaradjon.

A Massza nemcsak egy minden korosztály számára

letehetetlenül izgalmas, magával ragadó regény,

de annak is tökéletes példája, hogyan lehet igazán hatásosan felhívni a célközönség figyelmét egy komoly problémára, egyszerre kínálva segítséget és empátiát.

Laboda Kornél: MátéPONTindul

(Tilos az Á Könyvek, 2015, 176 oldal, 2490 Ft)

„Anna érinthetetlen. Sose beszéltünk. Két éve szeretem.” Lehet ennél jobban megragadni a gimnáziumi kamaszszerelmek minden értelmet felülíró, leküzdhetetlen és elsöprő érzésegyvelegét?

Laboda Kornél Forrás: MTI/Kallos Bea

A főként színházi rendezőként és dramaturgként ismert Laboda Kornél regénye végig megmarad ebben a szellemben: olyan pontosan – és ugyanakkor minden mellébeszélés nélkül – tudja megragadni a kamaszok érzéseit, mintha tényleg egy tizenhét éves fiú írta volna, legyen szó akár az egyébként normális szülőkkel való fura kapcsolatról,

vagy fiúszámba vett lányokkal kötött barátságról. Mindeközben mégis egyértelműen látszik, hogy a szöveget nem egy kamasz fogalmazta meg, hiszen stílusa a műfajban manapság már-már szokatlanul „lírai” – de Laboda bizonyítja, hogy a nem feltétlenül a neologizmusra törekvő nyelvhasználat remekül összefér a hiteles, kortárs nézőponttal.

A MátéPONTindul ugyanakkor sokkal inkább azért rendhagyó, mert történetvezetésében kicsit olyan, mint egy hatvanas évekbeli magyar avantgárd szöveg. A nagyon átélhető kamaszkallódás-történet alól egy ponton kicsúszik a talaj: a főszereplő egy berúgás után ismeretlen helyen ébred fel, és sehogy sem tud elszámolni egy napjával – mintha kizökkent volna az idő. Innentől egy élvezetes stílusú zakkanás a könyv az utolsó oldalakig, álomszerű futamokkal és különös kamaszfilozófiával fűszerezve.

Laboda Kornél: MátéPONTindul Forrás: Origo

Aztán felmerül, hogy esetleg mégsem volt mindez annyira elszállt, mint amilyennek tűnt. Talán egy metafora volt ez az egész kizökkenés, az egész bizonytalanság: egy korszaké, ott a kamaszkor és a felnőttség határán, a rengeteg érthetetlen dologgal, a kicserélődő világképpel, az eddig biztos dolgok elbizonytalanodásával. Talán volt rendszer az őrült beszédben.

Kemény Zsófi: Én még sosem

(Tilos az Á Könyvek, 2014, 320 oldal, 3290 Ft)

A konkrét problémafelvetéssel (Massza) vagy a metaforikus sokatmondással (MátéPONTindul) szemben nehéz lenne megfogalmazni, mit vállal a slammerként és költőként is ismert Kemény Zsófi a regényével. Miért volt fontos megírnia az Én még sosem-et? Mit akart közölni a világról vagy a kamaszokról?

Kemény Zsófi Forrás: Szőllősi Mátyás

A regényről ugyanis a legtöbb, ami elmondható, hogy kifejezetten autentikusak a helyszínei (mint a Király utcai kétszáz forintos pizzázó vagy az Anker) és az eseményei (például a slam poetry estek), amelyeken a szereplők – két fiúbarát és a kettősükbe behatoló lány – keresztülmennek. Ez pedig megadja az ismerősség érzését a kamasz olvasóknak, ami fontos, ha a cél meggyőzni őket arról, hogy márpedig az irodalom szólhat róluk is, nemcsak poros, lila ködös, megfoghatatlan dolgokról.

A valódi problémákat viszont – szerelem, szex, barátság – Kemény nem tudja plasztikusan, hitelesen, érdekesen ábrázolni. Az érzések sokszor nincsenek kifejtve, megalapozva, és bemondásra, minden előzmény vagy lélektani indoklás nélkül kellene elfogadnunk, hogy

az egyes szereplők élete egy nagy romhalmaz, egy értelmetlen borzalom

– ami persze valós érzés a kamaszkorban, de mindenféle reflektáltság nélkül ez akkor is kevés.

Máskor mondvacsináltak, papírízűek, szappanoperaszerűek a konfliktusok, és Kemény még ezeket is a szánkba rágja (a manipulátor főszereplő az egyes szám első személyben írt monológokban újra meg újra kijelenti, hogy az ő célja a manipulálás és a szarkavarás). A regény vége felé felvetődő, végre tényleg komoly és jól megalapozott párkapcsolati problémát pedig Kemény elintézi szó szerint egyetlen mondattal. Ilyen elkenten viszont az események nem a tizenévesek napi problémáinak tűnnek, hanem egyszerű nyafogásnak.

Kemény Zsófi: Én még sosem Forrás: Origo

Hogy ne tűnjön olyan vékonykának az amúgy a cselekményhez mérten meglehetősen hosszú szöveg, azért a stílus sem tesz sokat. Az élőbeszédszerűségre való túlzott – vagy csak ügyetlen – törekvés modorosságba megy át: mindegy, hogy valóban így beszél-e ma egy tizenhét éves ember, vagy sem, ha az író nem tud a szavaiból érvényesen megszólaló nyelvet teremteni. De a mindent „retekszarnak” vagy „retekkirálynak” nevező lányt és a mindenkit aranybogárnak vagy drágámnak hívó fiút is leveti magáról a papír, és

az élőbeszéd imitálásáért folytatott harcban elesett, suta, szándékosan rossz szórendű mondatok

sem tesznek éppen jót. („És gyere, menjünk közben fel, mert tök késő van, elsminkeltem az időt. Amúgy csini vagy ma nagyon!” vagy „Jó, oké, nem ez a lényeg, ne ezen akadjál fenn, és ne mondd, hogy Tomának szerelme az a lány, mert ha így is van, egy, ez nem biztos, kettő pedig, hogy nagyon szarul esik!”)

Tény, hogy csak azért, mert erről az életkorról szól, még nem lesz automatikusan jó egy könyv. De tény az is: tévhit, hogy a kamaszregények csak a kamaszok számára lehetnek érdekfeszítőek.