Hasnyálmirigyrákról írt Esterházy Péter

Esterházy Péter dedikál FOTÓ ÁLTALÁNOS HASZNÁLATI TÁRGY író könyv Közéleti személyiség foglalkozása megnyitó művész SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY TÁRGY
Eger, 2011. június 2. Esterházy Péter író dedikál a 82. Ünnepi Könyvhét megnyitója után az egri Eszterházy téren. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Agöteborgi könyvvásárra küldött üdvözlőlevelében az író egyetlen mondatban, mellékesen utal arra, hogy mostanában a hasnyálmirigyrák köti le a gondolatait. Egyelőre szeretné megkímélni  a részletektől a közönségét, de hamarosan hosszabban is szól majd róla.
Vágólapra másolva!

A Kossuth-díjas író nem tudott részt venni a Göteborgi Könyvvásáron, amelynek résztvevőit ezért levélben üdvözölte. Ebből idéz Facebook-bejegyzésében az Élet és Irodalom.

Esterházy Péter Forrás: MTI/Komka Péter

Esterházy Péter így fogalmaz: „Erről (arról, hogy mi az irodalom – a szerk.) sokat tudnék beszélni, a varázsról, a titokról. És milyen lelkesen, ihletetten. Hiszen ez tölti be az életem. (Zárójel. Ez kicsit megváltozott, ezért is nem vagyok személyesen jelen, most igyekszik más betölteni az életem, de így meg

de ne reménykedjen, előbb-utóbb hosszabban is szólok róla, I am afraid.)”

Azt, hogy Esterházy Péter a saját betegségéről ír a göteborgiaknak küldött levélben, Grecsó Krisztián mondatai teszik egyértelművé. Ő a Magyar Hírlap publicistájának megjegyzésére reagálva azt írja: „Olvasók, barátok, rajongók, kollégák ezrei gondolnak rá (Esterházyra – a szerk.) a legnagyobb aggódással, szeretettel nap mint nap, állnak meg, néznek fel az égre, hogy ha van isten, vagy ha nincs, akkor is, Péternek meg kell gyógyulnia.”

Esterházy szerint közvetett nyomás nehezedik a művészekre

Erről augusztusban beszélt az író a liberális német hetilapnak, a Der Freitagnak adott interjúban. Ebben Esterházy Péter úgy fogalmaz: „A kormány ellenőrzi, hová jut a pénz, "melyik színház, melyik kiadó kap támogatást, milyen játék- és tévéfilmeket készítenek. Az Orbán-rendszer ily módon igen erősen beavatkozik a kultúrába, és ez nagyon veszélyes.”

"Soha nem volt bennem az avantgárdnak a szigorúsága" Forrás: MTI/Kollányi Péter

2008-ban nagyinterjút adott az Origónak

Ebben egyebek között arról beszél, hogyan látja a saját könyveit. „Egy csomó olyasmi történik a könyveimmel, ami arra enged következtetni, hogy mégsem lehetnek olyan nehezek (ti. olvasni – a szerk.), például nagy példányszámban kelnek el. Mindig, a kezdetektől fogva. Nekem ez elég ahhoz, hogy erről nagyon ne studírozzak.” (...) „Soha nem volt bennem az avantgárdnak a szigorúsága. Mindig ott volt a szövegekben, amit mindközönségesen humornak lehet mondani, olyan effektusok, amelyek az olvasás mellett szólnak.” Az interjút teljes terjedelmében itt olvashatja.