A Zabhegyező írója forog a sírjában

rozsban a fogo
Vágólapra másolva!
Salinger három új novelláját menő zsebkönyvben adják ki, először magyarul. Az író valószínűleg nem repesne az örömtől, ha élne, a könyvbarátok viszont nagyon is jól járnak.
Vágólapra másolva!

J. D. Salinger három korai novelláját tavaly adták ki a tengeren túlon, előtte csak folyóiratokban voltak olvashatóak a negyvenes évek elején. Az író akkor még szinte teljesen ismeretlen volt, írói stílusa viszont már kiforrott, a novellák szervesen illeszkednek a későbbi életműbe. A Salinger-kutatók előtt nem ismeretlenek tehát ezek a szövegek, de a szélesebb olvasóközönség számára újak.

A három novellát tartalmazó kötet megjelenése nagy port kavart az Egyesült Államokban, elsősorban a nyilvánosságtól elzárkózva, visszavonultan élő Salinger és leghíresebb műve, a Zabhegyező körül kialakult kultusz miatt.

Az amerikai irodalmi életet régóta foglalkoztatja a kérdés:

mi és mikor fog előkerülni a jövőben a Salinger-hagyatékból?

Salinger maga nem akarta, hogy korai novelláit bármikor kötetbe gyűjtve adják ki, és megírt, de ki nem adott munkái jővőbeni megjelentetésének ütemét is szigorúan megszabta halála előtt. Az amerikai kiadó is csak úgy tudta elkerülni a jogi vitákat, hogy a könyvet illusztrációkkal látta el.

Salinger-idézet mint tetoválás Forrás: Origo

Egyszer egy héten ki fogod bírni

A három most megjelenő novella címe:

  • A fiatalok,
  • Menj fel Eddie-hez,
  • Egyszer egy héten ki fogod bírni.

Mindegyik Bart István fordításában jelenik meg magyarul a Helikonnál.

A borító Forrás: Helikon

Ahogy azt korábban is írtuk, a Helikon zsebkönyvsorozata bizonyítja, hogy nem is olyan nagy ördöngösség vagány, fiatalos, mégis időtálló és pénztárcabarát formátumban kiadni a világirodalom klasszikusait. Nem kell más hozzá, mint átgondolt grafikai koncepció, puhakötéses kis formátum, és ehhez mért baráti ár.

Rozsban a fogó

Salinger körül nemrég már volt egy minibotrány a hazai irodalmi életben, amikor a Zabhegyező-t Barna Imre új fordításában, és teljesen más címmel adták ki. A Rozsban a fogó-ról megjelenése után mi is markáns véleményt fogalmaztunk meg.

Előtte, utána Forrás: Origo

J. D. Salinger 1951-ben robbant be az irodalom világába a Zabhegyező-vel. Összesen egy novelláskötet és négy rövid regény fűződik a nevéhez. A hatvanas évek közepétől felhagyott a publikálással, remeteéletet élt és elzárkózott a nyilvánosságtól. Irodalmi körökben régóta beszélnek hagyatékban maradt, kiadatlan Salinger-könyvekről, amiket remeteévei alatt írhatott. Állítólag ezeket a regényeket és elbeszéléseket a következő években kiadják.