Nádas Péter a Librihez kerül

Nádas Péter, drámaíró, irodalmi Nobel-díj
Vágólapra másolva!
A Libri-Shopline csoport felvásárolja a Jelenkor kiadót. Számos kortárs magyar szerző mellett a Jelenkor adta ki Nádas Péter könyveit.
Vágólapra másolva!

"A Jelenkor integrációjával terveink szerint nem nő majd jelentősen a kiadott címek száma, ellenben letisztulnak a kiadói csoporton belüli profilok. A Jelenkor nekem személy szerint mindig a kortárs magyar szépirodalmi könyvkiadót jelentette" - mondta Sárközy Bence, a Libri Kiadó igazgatója az mno.hu-n megjelent interjúban.

A Libri megtartja a Jelenkor arculatát,

vagyis például Nádas Péter következő könyvén ugyanúgy a Jelenkor szó fog szerepelni.

A Párhuzamos történetek három kötete. A könyv a Jelenkor gondozásában jelent meg Forrás: Jelenkor

Ezzel tovább terjeszkedik a Libri-Shopline csoport. A szépirodalmi fronton történő erősödéssel a csoport a vezető hazai irodalmi kiadóval, a Magvetővel kel versenyre.

- mondta Sárközy a lapnak.

A Jelenkort Csordás Gábor építette fel az utóbbi évtizedekben, az új tulajdonosok mindenben együtt kívánnak működni vele a jövőben.