Budapesten és Bécsben rendezik az idei Armel Operafesztivált

Vágólapra másolva!
Két ország ad otthont június 28. és július 4. között a 10. Armel Operafesztiválnak.
Vágólapra másolva!

A 2017-es újdonságok közül Havas Ágnes igazgatü felhívta a figyelmet a bécsi előadásokra, amelyekre Budapestről buszokat indítanak majd. A fesztivál igazgatója arról is beszélt a pénteki sajtótájlkoztatón, hogy

nőtt a partnerszínházak és partnerországok száma is.

Az operafesztivál és a Virtuózok című tehetségkutatóval is együttműködik: Kökény Tamás nagybőgős, a verseny második évadának győztese március 1-jén a New York-i Carnegie Hall-ban lép színpadra az Armel díjazottjaként. Holozsai Eszter fuvolistának, az első korcsoport nyertesének londoni, Váradi Gyula hegedűsnek, a második korcsoport győztesének berlini fellépési lehetőséget kínáltak különdíjként.

Havas Ágnes arról beszélt, hogy a jubileumi tele lesz meglepetésekkel, de a verseny és a fesztivál szerkezete változatlan marad.