A nemzetközi balettélet csillagai tánccal emlékeznek

A Nagy Iván Balettgálát immár harmadszor rendezik majd meg.
Vágólapra másolva!
A londoni Royal Ballet és a Bécsi Állami Operaház balett-társulatának csillagai is részt vesznek azon a gálaesten az Operában, amelyet a 2014-ben meghalt világhírű magyar táncművész emlékére rendeznek február 4-én. A harmadik Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán fellépnek a Magyar Nemzeti Balett szólistái is, továbbá a Solymosi Művészeti Díjat is átadják.
Vágólapra másolva!

A Magyar Állami Operaház idén harmadik alkalommal tiszteleg Nagy Iván emléke előtt. A nagyszabású gálát a művész halálának évfordulója kapcsán rendezik, és

a nemzetközi balettélet legjobbjai

közül többen is részt vesznek rajta.

Az egész világ gyászolta a balettművészt

Nagy Iván az Állami Balett Intézet elvégzése után 1960-ban szerződött a Magyar Állami Operaházhoz. 1965-ben robbant be a nemzetközi táncéletbe, amikor harmadik lett a Várnai Nemzetközi Balettversenyen, és meghívást kapott a Washingtoni Nemzeti Balettbe. Három évvel később már a modern balett úttörő koreográfusa, George Balanchine vezetésével dolgozott a New York City Balettnél, végül táncművészi karrierje az Amerikai Balettszínház szólistájaként teljesedett ki. 1978-ban vonult vissza a színpadtól. Ezután balettmesterként folytatta pályáját, többek között az Ausztrál Balettnél, később pedig a Santiago de Chile-i Városi Balett, a Cincinnatti Balett és az Angol Nemzeti Balett művészeti vezetője lett. 2012-től haláláig a Magyar Nemzeti Balett főtanácsadójaként tevékenykedett.

Idén a Bécsi Állami Operaház Balettegyütteséből Liudmila Konovalova, Maria Yakovleva és Denys Cherevychko, a londoni Royal Balettből pedig Vadim Muntagirov lesz az est vendége. Közreműködik a Magyar Állami Operaház zenekara, Kollár Imre vezényletével.

A Nagy Iván Balettgálán mindig a hazai és nemzetközi balettélet kiválóságai vesznek részt. Forrás: www.zsofiapalyi.com/Zsofia Palyi

Liudmila Konovalova 2002-ben végzett a világhírű Bolsoj Balett Akadémián, azután az Orosz és a Berlini Állami Balett első magántáncosa is volt, 2011-től pedig a Bécsi Állami Operaház vezető táncosainak egyike. A balettirodalom szinte minden nagy szerepét eltáncolta. Partnere a gálán Vadim Muntagirov lesz, aki a londoni Királyi Balettiskola elvégzése és az Angol Nemzeti Balettben töltött öt év után lett 2014-ben a londoni Királyi Balett első magántáncosa. Kettősük a Giselle-ből és A kalóz-ból ad elő egy-egy pas de deux-t. (Ez utóbbi művet idén áprilisban Anna-Marie Holmes és Solymosi Tamás először állítja színpadra az Operaházban.)

Maria Yakovleva a tekintélyes Vaganova Akadémia elvégzése után 2004-ben a Mariinkszkij Opera és Balett Színház szólótáncosaként debütált, majd egy évre rá a Bécsi Állami Operához szerződött, ahol 2010 óta a balettegyüttes első magántáncosa. Partnere Denys Cherevychko, aki szülővárosában, Donyeckben, valamint Münchenben végezte tanulmányait. 2006-ban csatlakozott a Bécsi Állami Operaház társulatához, ahol 2012-ben választották a társulat első magántáncosává, ugyanabban az évben, mikor a Várnai Nemzetközi Balettversenyen az első helyen végzett. Kettősük a Don Quijote egyik pas de deux-jét mutatja be, szólistaként pedig Ben Van Cauwenbergh és Renato Zanella egy-egy kortárs koreográfiáját adják elő, Édith Piaf és Jacques Brei klasszikus sanzonjaira.

A világ élvonalába tartozó táncművészek

mellett a Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán idén is fellépnek a Magyar Nemzeti Balett népszerű szólistái: Carulla Leon Jessica és Liebich Roland, Karina Sarkissova és Balázsi Gergő, Tatiana Melnik és Leblanc Gergely, Felméry Lili és Majoros Balázs, továbbá Katona Bálint, Szakács Attila, a tánckarból pedig Darab Dénes, Morvai Kristóf és Krajczár Balázs. Ugyancsak színpadra lép ifj. Mahovics Tamás néptáncos, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei.

A Nagy Iván Balettgálát immár harmadszor rendezik majd meg. Forrás: www.zsofiapalyi.com/Zsofia Palyi

A Magyar Nemzeti Balett azt is fontos feladatának tartja, hogy

a Nagy Iván által képviselt "minőség, tisztesség és hitelesség" hármas egységét

a fiatal tehetségekben is értékelje. Ezért a gálaest keretei között adták át tavaly először a Solymosi Tamás balettigazgató által alapított Solymosi Művészeti Díjat. Idén bővült a díjazottak köre: már a szakmai munkában részt vevő balettmesterek is esélyesek a Diótörőt mintázó alkotásra, amelyet az előző évben Timofeev Dmitry, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa vehetett át.