Budapesten az egyik legnagyobb élő énekesnő

Renée Fleming Renée Fleming amerikai opera-énekesnő (lírai szoprán).
Renée Fleming
Vágólapra másolva!
A négyszeres Grammy-díjas operaénekesnő, a világszerte óriási népszerűségnek örvendő Renée Fleming klasszikus ária- és dalesttel lép fel Budapesten január 21-én este. A világsztár nem először jár Magyarországon: 2011-ben az Operaházban hallhatta a közönség, most pedig az Erkel Színházban áll újra színpadra, ahol Hartmut Höll zongorakíséretével ad koncertet.
Vágólapra másolva!
Renée Fleming Fotó: Polyak Attila - Origo

A világhírű amerikai szoprán

egyike minden idők legismertebb és legsikeresebb operacsillagainak.

Harmincéves pályafutása során több mint kétszázszor lépett színpadra a New York-i Metropolitanben, fellépett Barack Obama elnöki beiktatásán, a bársonyos forradalom 20. évfordulójára rendezett ünnepségen Vaclav Havel egykori cseh elnök meghívására, és énekelt Károly walesi hercegnek a Buckingham Palotában. 2006-ban a Nobel-békedíj átadásán lépett fel, meghívták énekelni a Pekingi Olimpiára és a berlini fal leomlásának 25. évfordulójára rendezett ünnepélyre a Brandenburgi Kapuhoz.

Az Erkel Színházban ezúttal olyan estre készül, amelyen elsősorban klasszikus német és francia dalok hangoznak el, és ezáltal lehetőség nyílik intimebb atmoszférát teremteni. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója arról beszélt, hogy talán egy-két kivételtől eltekintve

nincs is más olyan amerikai művész, aki annyira vonzódna az európai kultúra gyöngyszemeihez, mint éppen Renée Fleming.


Annak ellenére, hogy az ő pályáján is felfedezhetőek korszakok, amikor egy-egy zeneszerző – mint például Mozart, majd Strauss – műveire, esetleg egy-egy konkrét szerepre koncentrál - az idei évadban Londonban és New Yorkban is a Tábornagynét énekli Richard Strauss A rózsalovag-jában - Fleming repertoárja hihetetlenül széles: több mint 50 operát ölel fel, és háromszáz év szerzőit foglalja magában, Händeltől egészen a kortársakig. Sőt, az énekesnő pályafutása kezdete óta szívesen énekel jazzt, vagy adja elő lemezen is Leonard Cohen, a Jefferson Airplane, Peter Gabriel vagy a Muse dalait. Az utóbbi években pedig egyre szívesebben ad ária- és dalesteket.

Renée Fleming Ókovács Szilveszterrel a sajtótájékoztatón Fotó: Polyak Attila - Origo

Renée Flemingről a fellépését beharangozó sajtótájékoztatón nemcsak az derült ki, hogy legutóbbi, 2011-es magyarországi szerepléséről kellemes élményeket őriz - zeneértőnek, vendégszeretőnek, befogadónak, sőt, egyenesen fenomenálisnak tartja az itteni közönséget - hanem az is, hogy őszintén érdeklődik a közeg, a fiatal magyar tehetségek, a zenei utánpótlás helyzete iránt. Többször is magához ragadta a kérdező szerepét, hogy többet tudjon meg az Operaház soron következő premierjéről vagy a zenészképzés hátteréről, és dicsérte Cser Krisztián hangját, akit Eötvös Péter A szerelemről és más démonokról című operájának próbáján hallott énekelni.

De saját legfontosabb célkitűzéseiről és tevékenységeiről is sokat elárult: elmondta, hogy Chicagóban a helyi operatársulattal egy olyan, különleges koncertre készülnek február 4-én, Chicago Voices címmel, amelyen azt szeretnék a legkülönfélébb műfajok, például jazz, blues, pop, hiphop – felvonultatásával megmutatni, hogy

a klasszikus zene is része a mainstreamnek.

A komolyzene fogyatkozó hallgatóságát szeretnék növelni egy hasonló kezdeményezéssel, különböző énekstílusok bevonásával a washingtoni Kennedy Centerben is. A műfajok egymás mellett élésére az is példa, hogy Renée Fleming a mesterkurzusait a nővérével együtt tartja, aki a popzene szakértője. Az Egyesült Államok népegészségügyi intézetével, a National Institutes of Health-szel együttműködésben pedig az operacsillag

olyan kutatásokban is részt vesz, amelyek a zene és az egészség kapcsolatát, a zene agyra gyakorolt hatását,

ennek különböző betegségek gyógyításában illetve a gyerekek fejlesztésében lehetséges szerepét vizsgálják.

Renée Fleming azt igyekszik megmutatni, hogy a klasszikus zene és a populárisabb műfajok jól megférnek egymás mellett. Fotó: Polyak Attila - Origo

Újságírói kérdések nyomán az is kiderült, hogy Renée Fleming egy új albumot is rögzít Budapesten - noha ezzel kapcsolatban egyelőre nem árulhatott el részleteket, hiszen még legutóbbi lemezének, a Distant Light-nak megjelenése is friss hír. A nem egészen két hete kiadott albumon

Björk dalai is szerepelnek Renée Fleming előadásában

– az énekesnő hangsúlyozta, hogy bármilyen időigényes feladat is ez, ragaszkodik ahhoz, hogy az előadott dalokat mindig ő maga válassza ki annak alapján, hogy mi illeszkedik a hangjához. A lemezfelvételekkel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy ez manapság, amikor a lemezpiac gyakorlatilag összeomlott, már távolról sem a pénzkeresetről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy hangját és repertoárját megőrizze az utókornak – ahogyan ő is szívesen hallgatja neves előadók korábbi felvételeit.

Annak pedig, hogy lehetősége van sokat utazni és koncertezni, azért is örül, mert így meg tudja mutatni a zene sokféleségét a közönségnek.

A dalest után Renée Fleming dedikálást is tart, ugyanis A belső hang - Egy énekes születik című önéletrajzi kötete és több CD-je is kapható lesz majd a helyszínen.

Csillag az operaházakon belül és kívül

Renée Fleming zenetanár szülők gyerekeként a New York államban, Rochesterben nevelkedett. Énekes diplomáját a világhírű Juilliardon szerezte. A Met színpadán 1991-ben debütált, ahol azóta többek között olyan szerepekben aratott sikert, mint a Grófné Mozart Figaro házasságában vagy Violetta Verdi Traviatájában.
A díva az opera világán kívül is hatalmas népszerűségnek örvend: Daniel Boulud sztárséf La Diva Renée néven desszertet alkotott a tiszteletére, elneveztek róla egy virágfajtát, a Renée Fleming Irist is, néhány éve pedig La Voce by Renée Fleming néven saját parfümmárkát is piacra dobott. Fleming rendszeresen szerepel a világ legjobban öltözött hírességeinek listáján: fellépőruháit többek között Gianfranco Ferré, John Galliano, Christian Lacroix, Karl Lagerfeld, Oscar de la Renta és Vivienne Westwood tervezik.